Vaszary János [antikvár]

Vaszary János 1904 körül készült Önarcképén a művész szuggesztív pillantása ragadja meg a nézőt. "Tiszta, nyílt, de acélos tekintete mintha mindig a lényeget fürkészné a felszín látszat-takarója mögött" - írta róla egy kortársa. A művész kényesen elegáns megjelenése, tartózkodó viselkedése és szárnyalóan nyitott alkotói magatartása, bensőjének forrongó hevülete között feszülő kettősséget pedig így jellemezte egy másik írás: "Arisztokratikusan udvarias. Feszes, kimért, kemény [...] Olvasáskor lornyont használ. Az öltözködése, étele-itala, életformájának külső maszkja: egy rendes, pontosságra beidegződött, órákkal, percekkel és számjegyekkel számoló nyárspolgáré - noteszében címek vannak és házszámok és összegek, vonatköltség oda-vissza, és feljegyzések szőnyegről, ruhaszövetről. Holott vére minden cseppjében lázadó és lázító, elégületlen és elégületlenségre szító, egy fogságát lehántani akaró előkelő rablélek forradalmár." Lényének sokak által leírt eruptív ereje az utókor számára leginkább expresszív korszakának vastagon felkent olajmasszáiból, izzó színeiből, ecsetkezelésének vágtató lendületéből és művészeti írásainak sokszor szenvedélyes hangjából válik érzékelhetővé. Vaszary János munkássága nehezen besorolható, nem címkézhető. Nem tagozódott be a különféle iskolákba, távol maradt a festői csoportosulásoktól is. Elzárkózott attól, hogy a konzervatív akadémizmus zászlajára tűzze, de a baloldali progresszív avantgárd törekvésektől éppúgy elhatárolódott, mint a jobboldali kultúrpolitikát kiszolgáló neoklasszicista művészettől. Tartózkodott a szélsőségektől, a megalkuvástól és a politikai függéstől, egész életében kívülálló maradt. Ki volt tehát ez a talányosan zárkózott, szigorú értékrend szerint élő, széles látókörű, nyitott szellemű, elvei mellett a végsőkig kitartó festőművész, aki egy páratlanul gazdag, műfajában és stílusában rendkívül változatos életművet tudhatott magáénak. Azok közé tartozott, akiknek munkásságán a XIX. és a XX. század számos stílusáramlata nyomot hagyott, sokszínű pályáját a szakadatlan újrakezdés és a soha ki nem hunyó kísérletező kedv jellemezte. Művészeti kérdésekről európai távlatokban gondolkodott, nyomtatásban megjelent eszmefuttatásaiból kitűnik, hogy jól ismerte a progresszív áramlatokat, naprakész tájékozottságának köszönhetően tisztában volt a legfrissebb törekvésekkel. Ugyanakkor festői pályáján mindvégig a valósághoz kötődő, maga taposta ösvényen haladt, műveinek sorából egy logikusan felépített öntörvényű alkotói út rajzolódik ki.