Würtz Ádám [antikvár]

Amióta Kandinszky és Klee és Miró - és utánuk még jó néhányan - festészetet csináltak a grafikából, azóta másként értelmezhető a "grafika" és másként a festészet is. A festészetből (különösen az avantgarde-ban) évtizedeken keresztül, egyre inkább kizuhant "realisztikus" tartalma, a valóság mégoly távoli tolmácsolása is, a témák irodalmias ízű fontossága: jegyek maradtak benne és színek. Eközben természetszerűleg a grafika határai is eltolódtak, nemegyszer összemosódtak a festészetével. Egy időre a grafikának jutott az a szerep, hogy helyettesítse, magyarázza a festészetből már-már kilúgozódó valóságosabb tartalmat. Egy-egy grafikai lap olykor többet mond, közvetlenebb módon közöl, többféle szinten teszi fel s oldja meg a problémát, mint a festmény. Mozgékonyabb műfaj, nagyobb technikai-szellemi rutinosságot igényel. Hovatovább belopódzik minden területre (legyen az illusztráció vagy sokszorított mű, vagy plakát), melyet a festészet jó néhány évszázadon keresztül magáénak mondott. A "grafika" jellege és megjelenési formája következésképp sokféle módosuláson ment keresztül: hihetetlenül bonyolult lett, műfajiságában magával hordozza mindazt az összetettségét, amit már maguk a grafikai eszközök (a tus, pasztell, hidegtű, monotípia, rézkarc, kréta stb.) kiváltanak. A szélesre tágult terület, az eszközök sokfélesége csak meghatványozzák lehetőségeit és kimondhatatlan sok előnyt biztosítanak számára.