Negyvenegy prédikátor III. [antikvár]

Felső fedlap felső sarka enyhén meghajlott.
Olyanokról van szó, akik keresztyén hitük okán szembesültek az ateista hatalom öklével, gumibotjával és tudatmódosító kémiai szereivel. Kiket hol tervszerűen, hol „véletlenül" próbáltak likvidálni. Akár bírósági úton (megcsúfolva a jogot), hol adminisztratív módszerekkel (megkerülve a jogot), sokszor hivatalos eljárást mellőzve (átlépve a jogot). Megfosztották életüktől, vagy „csak" szabadságuktól, megsemmisítő táborba, vagy éppen „egyszerű" internáló táborba zárva őket. Ha az értük szálló sóhajok megdermedhettek volna, a nagy magyar Alföld helyén Himalája nagyságú jéghegyek keletkeztek volna... Ettől a jég-Himalájává dermedt sóhaj-hegységtől szenved még ma is az ország. Ennek következménye a mai társadalmi válság. S ezt még mélyíti a letagadott, vagy elhallgatott múlt. Itt az ideje e jégmasszívum olvasztásának. Felemelő, hogy a magyar református lelkészi kar oly sok tagja vállalta a hitvalló mártírsorsot. Őseik nyomán öntudatos protestánsoknak vallották magukat. Csak a hozzá nem értők beszélnek „protestáns" vallásról. Protestáns vallás nincs. Ámde vannak protestáló keresztyének, azaz hitvalló életek. Ők annak a Jézus Krisztusnak a nyomán járnak, aki félreérthetetlenül mondta, hogy „aki engem követ, nem járhat sötétségben..."