Nyisd fel szemedet és láss! [antikvár]

1928-ban Magyarszecsődön az én most boldoggá avatott drága Nagyapám tartott a keresztvíz alá. Ezért lett Ő keresztapám, én pedig László. Arcára nem emlékezhetem, hiszen tizenhárom hónapos voltam, amikor kórházba került. Simogatása és áldása azonban végigkísérte s kíséri ma is életem. Édesanyám, az Ő legidősebb leánya, mindmegannyi alkalommal beszélt róla; türelméről, sugárzó jóságáról, egyszerű emberségéről... Szent életű Nagyapám hűséges szeretetét hagyta örökségül ránk, családjára s édes magyar hazánkra. Határokon innen és túl az Ő üzeneteként ajánlom az Olvasónak ezt a megemlékező kis könyvet.