David Beckham [antikvár]

Aki valaha futballozott már, az minden bizonnyal járt efféle öltözőben. Kopott csempével borított padló, az olcsó fertőtlenítő semmihez sem hasonlítható, minden rejtett zugba behatoló szaga, szürke, ócska lemezszekrények, a csapdosástól megviselt ajtajukon kis lakattal, egyik-másik már kifordult a sarkaiból, és még nem javították meg, ám nincs gazdájuk, ezért nincs is jelentősége az egésznek. Alacsony padok, amelyeken mintha mindig eggyel kevesebb hely lenne, mint ahányan a meccs végén fáradtan lerogynánk rá. Most az egyik távoli öltözőszekrény ajtaja nyitva, rajta egy csillogó-virító fehér Real Madrid-mez. Olyan fényes, mintha reflektort irányítottak volna rá. A padon gondosan összehajtott nadrág, alatta stoplis cipő. Egyedül vagyok. Fojtott beszélgetések foszlányai kúsznak a fülembe, ott állnak néhányan, az ajtó túloldalán. Azért vagyok itt, hogy átöltözzek. Egy másik ajtó az edzőpályára nyílik. Mellette hatalmas tükör, a játékosok szemügyre vehetik magukat benne, mielőtt elhagyják az öltözőt. Végignézek a pasason, akit látok benne. A fehér Real-mezben nagynak látszom. Nagynak is szeretnék látszani. A hangok közelednek. Hirtelen eszembe jut, hogy a tükörben a saját jövőmet látom. Elégedettséget is érzek, miközben idegeim pattanásig feszültek. Itt vagyok.