Ferde fák [antikvár]

Tichy Lajos 20 évvel ezelőtt - nem találok rá találóbb kifejezést - a "lieblingem" volt, ma már a barátom. Két évtizede benne láttam a jövő nagy középcsatárát, később az évek során 70 válogatottsága, számtalan remekbe szabott gólja igazolta felfedezőit, mestereit és az én elfogultságomat. Ha most csak a mérkőzésekre és a gólokra emlékezem, persze nem írhatnám, hogy barátomnak is tartom. De találkoztam vele mérkőzések előtt és gólok után is, s az idők során megszerettem őt, mert jószívű, derűs - és örök gyerek. Hogy jószívű, az 1955-ben, első közös külföldi túránkon derült ki róla. Északon jártunk, Koppenhága, Oslo, Helsinki, Stockholm volt a portya egy-egy állomása. Három hét hosszú idő, nem kis pénz volt akkoriban, amit a játékosok napidíjból összegyűjtöttek. Amikor Észak Velencéjében, a Kungsgatanon séta közben megkérdeztem tőle, mit akar venni magának, a 20 éves fiatalember meglepetésemre így válaszolt: "nézd, én egy szegény, Jász utcai gyerek vagyok. Az én anyám egész életében csak ránk, gyerekekre költött, dolgozott. Most végre valamit meghálálhatok abból a sok jóból, amit tőle kaptam. Én minden pénzemből neki veszek ajándékot."