Pokoljárás - Út az újjászületésig [antikvár]

Érkezés Csömörre „A nagyapám gyakran mondogatta, ne merjük lenyelni a magokat, mert szükségük van rájuk, azokat ültetik el, abból van a jövőnk" Budapesten születtem 1985. február 11-én a Szent Rókus Kórházban. Nem volt túl egyszerű, de ezalatt nem azt kell érteni, hogy komplikációk léptek volna fel, nem tekeredett a nyakamra a köldökzsinór, nem cseréltek össze más gyerekkel, nem történt velem semmi rendkívüli a kórházban. A születésem azért nevezhető kacifántosnak, persze pozitív értelemben, mert a szüleim azért költöztek haza Angliából, hogy itt jöjjek a világra. Anyám végül várandósan, két hónappal a pompázatos érkezésem előtt ült repülőgépre, hazajött a család. A tíz évvel idősebb bátyám, Krisztián, aki Londonban járt általános iskolába, vidáman lépegetett a reptéren. Az őseim a nagykövetségen dolgoztak, a vendéglátós édesapám séf volt, anyu pedig hentes. Hosszú éveket