A rendőrminiszter [antikvár]

Joseph Fouché, a maga korának leghatalmasabb embere és minden idők legérdekesebb alakjainak egyike, nagyon kevés szeretetet talált kortársainál, az utókor részéről pedig meglehetősen igazságtalan megítélésben részesült. Napoleon Szent-Ilona szigetén, Robespierre a jakobinusok közt, Carnot, Barras, Talleyrand az emlékirataik fölé hajolva, valamennyi francia történetíró, mindnyájan, akár royalisták, republikánusok vagy bonapartisták - valósággal dühbe gurulnak, ha Fouché kerül szóba és epébe mártott tollal írják le a nevét. Megrögzött áruló, nyomorult intrikus, csúszómászó hernyólélek, hivatásos köpönyegforgató, álnok kém, vastagbőrű, szemérmetlen, erkölcstelen haszonleső - a megvetés szótárában nincsen olyan jelző, amelyet ne vagdosnának a fejéhez. De sem Lamartine, sem Michelet, sem Louis Blanc nem tett komoly kísérletet arra, hogy ennek az embernek a jellemét, illetve csodálatosan szilárd jellemtelenségét kifürkéssze. Louis Madelin monumentális könyve az első, amelyben Fouché alakja valóságos élő kontúrokban bontakozik ki előttünk.