Deák Ferenc [antikvár]

Előszó Előszó A 19. század kiemelkedik ezerötszáz éves múltunkból: történelmi jelentőségű eseményeivel, kivételes tehetségű személyiségeivel, a szétzilált magyarság egységbe forrasztásának kísérletével. Az 1800-as éveket joggal nevezhetjük a fénylő csillagok századának, hiszen ez a kor zseniális művészekkel, nagy távlatokban gondolkodó politikusokkal, tehetséges hadvezérekkel dicsekedhet. E szellemi nagyságok közül is kimagaslik három ragyogó elme: gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc, akikre méltán lehetünk büszkék a 21. században is. A Nemzeti Múzeumot és az Országos Könyvtárat megalapító Széchényi Ferenc fia a reformkor elindítója, s mindvégig a reformok következetes híve, a kor páratlan tehetségű politikusa volt. Széchenyi Istvánt - akit kortársa, Kossuth Lajos nevezett el a „legnagyobb magyarnak" - máig nem tudta senki túlszárnyalni kezdeményezőkészségben, elszántságban, ötletességben, munkabírásban, s a hazát felemelni szándékozó tenni akarásban. Művei a Lánchídtól a Magyar Tudományos Akadémiáig, a lótenyésztés meghonosításától a gőzhajózás elindításáig, a vasútfejlesztéstől a Tisza és a Duna szabályozásáig magukért beszélnek. Széchenyi István lerakta a modern polgári társadalom alapjait, és a gyakorlati eredmények megvalósítása mellett megfogalmazta a cél eléréséhez szükséges elméleti ismereteket is Hitel című művében. Széchenyi a lassú, fokozatos fejlődést Béccsel együttműködve képzelte el. Meg akarta szüntetni a polgári haladást gátló tényezőket, melyek a több mint nyolc évszázados magyarországi feudalizmusban gyökeredztek. Erre azonban - az Európában felgyorsult események, a forradalmi hevület miatt - már nem volt ideje. A magyarországi változást sürgető politikusok élére az a Kossuth Lajos állt, aki a reformkor kezdetén még nagy tisztelője volt a reformokat elindító Széchenyinek, a gróf Bécscsel való egyezkedése miatt azonban elhidegült tőle, és politikai ellenfélként tekintett rá. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vezére, vitathatatlan hőse a zempléni köznemesi családból származó Kossuth Lajos lett. A zseniális szervező, az európai és a kárpát-medencei politikát pontosan ismerő, a magyarság érdekeit következetesen képviselő Kossuth nem egyezkedett. Nem engedett sem Bécsnek, sem a nyugat-európai nagyhatalmak érdekeinek, sem a belső ellenzéknek, sem az oroszoknak. Féltette a hazát, s másfél évszázad távlatából már mi is elismerjük, hogy igaza volt. Magyarország meghátrált a külső és belső erők elől, szétesett, elgyengült, megszűnt európai nagyhatalmi tényező lenni. Az angolok, a franciák, az oroszok hangzatos ígéretekben megnyilvánuló támogatása, majd Magyarország magára hagyása, végül megtámadása kísértetiesen emlékeztetett a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kimenetelére. Ennek sajnálatos bizonyítéka a magyarok igazságos küzdel- mének bukása, továbbá Rákóczi és - közel másfél évszázaddal később - Kossuth személyes sorsának alakulása. A 19. század második felében Magyarország válaszúthoz érkezett. Nehéz döntés előtt állt a magyarság, a tét a nemzet halála vagy a birodalmon belüli - de szolgasorsra kárhoztatott - életben maradása volt. Hazánk a közel két évtizedig tartó tétovázás után a harmadik utat választotta. Úgy akart életben maradni, hogy közben nem mondott le a forradalom és a szabadságharc legfontosabb célkitűzéseinek végrehajtásáról. Ezt az óriási jogi, gazdasági, politikai szaktudást és széles körű európai műveltséget feltételező munkát Deák Ferenc, a „haza bölcse" végezte el. Deáknak köszönhető, hogy nem szakadtak félbe Széchenyi reformjai, és Kossuth önfeláldozó harca sem volt hiábavaló. A kiegyezést véghez vivő Deák úgy tudott tárgyalni és egyezkedni az erejét demonstráló Habsburg hatalommal, hogy közben egy jottányit sem engedett a magyar érdekekből. Mindvégig szem előtt tartotta egyik lényeges gondolatát, mely szerint: „Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény." A haza bölcse állhatatosan küzdött, s kitartását végül siker koronázta. Sikerként könyvelhető el a kiegyezés, még akkor is, ha Kossuth Lajos a kiegyezésben a nemzet halálát látta. Amikor Deák Ferenc és hívei kiegyeztek Béccsel, a kisebbik rosszat választották. Jóllehet Magyarország jelentős mértékben függött Ausztriától, ugyanakkor a 19. század második felében olyan páratlan gazdasági és kulturális fejlődésbenvolt része hazánknak, mely ezeregyszáz éves történelmünkben csak igen ritkán fordult elő. Erre csak olyan elhivatott, nagy formátumú ember volt képes, mint a rendkívüli szorgalommal, tudással és kitartással megáldott Deák Ferenc, a hazája iránt elkötelezett államférfi. A haza bölcsének minden tette, gondolata egy-egy lépés volt azon az úton, mely az akkori Magyarország minden polgárának reményt adott a jobb és biztonságosabb életre. Deák műve, a kiegyezés példát mutathat a mai nehéz időszakban a 21. század magyarságának is. A boldog békeidők látványos gyarapodását követően - két forradalom, az óriási veszteséggel járó trianoni békediktátum, két világháború, az 1956-os forradalommal megszakított kommunista korszak és egy félresikerült rendszerváltás után - nagy szüksége lenne a nemzetnek a deáki bölcsesség egyetlen kis morzsájára. Mert megérdemelné ez a bölcs és becsületes magyar nép, hogy végre olyan vezetői legyenek, akik szem előtt tartják Deák Ferenc gondolatát, mely szerint: „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem hasznos jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni." Celldömölk, 2010 karácsonyán Esztergályos Jenő