Erzsébet [antikvár]

Az itt következő munkában azon voltam, hogy kizárólag hiteles, mindeddig közzé nem tett anyag alapján képet adjak egy asszonyról, akiről egyik udvarhölgye, Fürstenberg grófnő, egy ízben a következőket mondotta: „Hogy milyen volt a valóságban, hogy mi volt rajta olyan vonzó és elbűvölő, ezt sem véső, sem ecset nem képes visszaidézni. A legendában él tovább, nem pedig a történelemben." Feltettem magamban, hogy kifejtem a legendából s a történelem sugárzó fényébe állítom, s igyekeztem mindenütt a teljes igazsághoz ragaszkodni. A királyi pár alakjai mindenképpen elviselik az igazság fényét, még ott is, ahol kényes dolgokról van szó; nem szorulnak sem kíméletre, sem hízelgésre. Ferenczy Idának, a királyné hűséges udvarhölgyének tökéletesen igaza van, amikor egy évvel az összeomlás után az őt megszólaltató Weisz Julián udvari tanácsos előtt kijelenti: „Nyissák meg a levéltárakat! Az eredmény mindenképpen becsületére válik majd a mostanában gyakran igazságtalanul megtámadott dinasztiának." Ebben a könyvben legjobb tudásom s lelkiismeretem szerint osztottam el a fényt meg az árnyékot, úgy, amint elválaszthatatlanok minden emberi teremtménytől. Azon voltam, hogy megértsem Erzsébet királynét s felderítsem életének feltételeit. Se szeri, se száma azoknak a sokszor teljességgel tudatlan embereknek, akik a maguk szenzációit hajhászó vagy regényesen kiszínezett előadásokkal összezavarták a királynéra vonatkozó ismereteinket és véleményünket. Az én feladatom tehát az volt, hogy közelebb hozzam az emberiség megértéséhez és ítélőképességéhez. Márki Sándor „Erzsébet királyné"-ját kivéve nem jelent meg munka, amelyet félig-meddig komolyan lehetne venni, vagy amely félig-meddig kimerítően foglalkoznék Erzsébet életével.