Gróf Károlyi István élete [antikvár]

A magyar arisztokrácia történetének kutatását az elmúlt évtizedekben az a sommás vélekedés nehezítette meg, és hátráltatta nagymértékben, mely elfogult általánosítással minden mágnáscsaládban s azok minden tagjában nemzetietlen, pazarló és népnyúzó, akcentussal és hibásan beszélő, szokásaiban nem értett és ezért kigúnyolt személyt és osztályt látott és láttatott. Emiatt az 1945 előtt gazdag magyar életrajzi és családtörténeti irodalom rendkívüli mértékben elszegényedett, illetve megszürkült. Érthető: a történetírásban háttérbe szorult a személyiség, s a korábban elhanyagolt, noha korántsem kutatás nélküli társadalmi tényezők vizsgálata lépett az előtérbe. S bár hazai történészeink kiválóságai, akik úgy voltak képesek az ideológiákon túllépni, hogy közben megőrizték elfogulatlan rokonszenveiket, mindig tisztában voltak az egyoldalúság szikkasztó erejével: a hivatalos dogmák árnyékában létrehozott intézmények kizárólagos jogai, az előbbiek vonatkozásában mégis szinte mindenkit egyszólamú dalra bírtak. S hosszú évekig csupán a pályán kívülre szorítottak, a szakmájukban outsiderré nyilvánítottak folytathatták korábbi kutatásaikat, a publikáció legcsekélyebb reménye nélkül ugyan, de a nagy átalakítások közepette mégis tudásuk viszonylagos nyugalmában. Ezt az időszakot azonban úgy is fel lehet fogni, hogy a művek megszületése helyett a források feltárása terén mutatkoztak kiemelkedő eredmények, ekkor készültek ugyanis sorozatban azok a levéltári repertóriumok és egyéb segédletek, melyek ismerete elengedhetetlen feltétele az anyaggyűjtésnek; ennyiben tehát még szerencsések is voltak bizonyos adminisztratív intézkedések.