Hegedűs Sándor, a százkezű politikus [antikvár]

Kövér László ELŐSZÓ A jelenkor emberének mindenkori feladata, hogy megőrizze és kiemelje elődeinek sorából azoknak a példáját, akik tudásukat és energiájukat elsősorban nemzetük és közösségük szolgálatába állították. Olykor mégis azt tapasztaljuk, hogy a történeti emlékezet sokszor igazságtalanul bánik emlékezésre méltó tagjaival. Különösen igaz ez a mi, sorsfordulókban és tragédiákban gazdag történelmünkre. A világháborúk és békeszerződések, egymást követő forradalmak, diktatúrák, fellángoló és gyorsan változó ideológiai és világnézeti irányok mind-mind feledésre ítélhetik történelmünk kiválóságait. Ez történt az osztrák-magyar kiegyezést követő időszak kiváló közgazdász szakpolitikusával, a Széli-kormány volt kereskedelemügyi miniszterével. Hegedűs Sándorral is. Az emlékezés azonban nemcsak kötelességet, hanem felelősséget is jelent számunkra. A látványos vagy hivalkodó közszereplés és életmód sem Hegedűs magánéletére, sem politikai, egyházi és tudományos pályájára nem volt jellemző. Ezáltal a róla való emlékezés, életének és munkásságának hű ismertetése is szükségszerűen tartózkodik a hangzatos, túlzó jelzőktől. A százkezű ember" - ahogy Mikszáth Kálmán emlékezik róla - életéből, sokrétű politikai, tudományos, társadalmi, egyházi, pénzügyi és publicisztikai tevékenységéből, melyet számtalan címmel, kitüntetéssel jutalmaztak, nagyon sok példaértékű mozzanat emelhető ki. Amennyiben Hegedűs Sándor munkásságának egészét tekintve kitűnik, hogy annak legnagyobb részét mégis a több mint három évtizedes országgyűlési tevékenysége foglalja keretbe. Hegedűs 1875-től haláláig tagja volt az Országgyűlésnek. Első mandátumát az abrudbányai kerületnek köszönhette, később pedig évtizedeken keresztül szülővárosának, Kolozsvárnak lett hűséges képviselője. Élete utolsó éveiben a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként a főrendiháznak volt aktív tagja. Számára a parlamentarizmus nem pusztán egy újkori politikai eszme, hanem - kiváltképp a kiegyezést követő érzékeny dualista rendszerben - a nemzet alkotmányos létének biztosítéka, önérvényesítésének és fejlődésének legfőbb területe volt. A törvényhozói szerep még a napi politikai küzdelmekben is elsődlegesen a köz érdekében végzett tevékeny és elhivatott munkát jelentette számára. 13 • ¦ t'-í. i'j ¦ fii