Hogy jövök én a képbe? [antikvár]

„Olyan film aratott győzelmet, ami a Semmiből érkezett, és amit egy Senki rendezett... Ezután csak egy szűkszavú beszámoló következett a Dolly Bellről. Afféle gyarmatosító stílusú viccelődés, nem volt mögötte igazi rossz szándék, leszámítva a tényt, hogy gyarmatosító volt. 1981 körül ez volt a nyugati cool culture nyelvezete. A helyzet azóta megváltozott. Ezúttal,Cannes-ban 1995-ben, az Undergroundot nagyon is egy Valaki rendezte. A kritikákat olvasva erről bőségesen meggyőződhetett az ember, bár nem kevesen tagadták a tényt, hogy én Valaki lennék.Ahogy én magam is. Időnként, szerencsére nem túl gyakran, nem tudtam elhinni a kritikák azon állítását, hogy időközben én is lettem Valaki.” A világhírű filmrendező szokatlan, provokatív memoárja! Emir Kusturica szakasztott olyan, amilyenek a filmjei: intenzív, bővérű, provokatív, és távol áll tőle a politikai korrektség. És nála mindig szól a zene... Az Arizonai álmodozók, a Macska-jaj, az Underground rendezője középosztálybeli családba született 1954-ben Szarajevóban, ebben a soknemzetiségű és sokvallású városban. Kamaszkorában a „rossz fiúk” társaságát kereste, szülei azonban időben közbeléptek, és Prágába küldték a híres FAMU főiskolára, ahol a szakma olyan kiválóságai tanultak annak idején, mint Miloš Forman vagy Jiří Menzel. Első mozifilmje, az Emlékszel Dolly Bellre? (1981) elnyertea Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját és egy csapásra ismertté tette alkotóját. Kusturica önéletrajzában sokféle történetet mesél el. Nem kímél senkit és semmit, ám a zavarba ejtő személyiség és a felkavaró filmek mögött egy mélységesen humanista alkotó húzódik meg, aki egész lelkével követi hazája zaklatott történetének minden rezdülését.