II. Rákóczi György [antikvár]

Részlet: Családi örökség A magyar történetnek bizonyára legborongósabb százada a tizenhetedik, amikor gyász és dicsőség kézenfogva járt. Harc és háborúság alig szünetelt magyar földön: amikor a század felvirradt, a tizenöt éves török háború kellős közepén találta a nemzetet és amikor a század végetért, utolsó szempillantásával még a felszabadító háború befejeztét láthatta meg. S ha a török ellen pihent, a némettel harcolt a magyar: minden évtizednek megvolt a maga áldozatja. De a szerencse minden viszontagsága között is bizakodón nézett Erdély felé a magyar, mert ez nyújtott vigasztalást a kétkedőknek, dicsőséget a hazafiaknak: itt magyar műveltség virágzott magyar államban. Erdély fénykorával összeforrott a Rákócziak neve s egy századon át a család öt nemzedéke viselte a fejedelmi címet. Az idősebbik Zsigmond jelen volt, amidőn Bocskai hajdúi Erdély méltóságát felemelték és az ifjabbik Ferenc zárta le utolsónak a fejedelmek sorát. E szoros összefüggés nem lehetett a véletlen műve. A család és az országrész együttes tündöklését bizonyára olyan oksági kapcsolat határozza meg, amely szigorúan összefonja, szorosan egymásra utalja e kettő változatos életét.