Kossuth Lajos életének képei [antikvár]

ELOSZO Minden nemzet önbecsülésének része, ha nevezetes évfordulókon fejet hajt és emlékeztet kiemelkedő államférfiainak, tudósainak és művészeinek az ország sorsának elólabrevitele érdekében tett fáradozásaira, eredményeire. Kossuth Lajos halálának 100. évfordulóján érdemes szembenéznünk azzal a politikussal, akit százezrek - érdemeit törvénybe iktatva - a rendíthetetlen hazaszeretet példaképeként temettek el. Arcképalbumunkat megkülönbözteti az egyszerű képes könyvektói Szabad György történész, akadémikus hosszú évtizedes kutatásainak eredményeit sűrító', elemző tanulmánya Kossuth Lajosról. Ahogy a kossuthi politikusi portré a történész segítségével kirajzolódik, úgy követhetjük nyomon a jelentó's történelmi tettek, döntések Kossuthra, az emberre mért hatását: milyen volt fiatal politikusként az idealizáló biedermeier korszakában, az 1840-es években, milyen államférfiúi tartást vesz fel a korai emigráció idején a dagerrotípi-ákat készítő fényképészek előtt, s hogyan válik méltóságteljesen emberivé a már nem túl hosszú expozíciós időt kívánó fotográfusok kamerái előtt. Egy élet pereg le az előttünk fekvő lapokon: a férfikorának deléhez, politikusi pályájának csúcsához közeledő Kossuth 1840-es évek elején készült arcképeitói az öregkor szívbemarkoló utolsó képes üzeneteiig. Szerény válogatás ez ahhoz a nagyszámú ábrázoláshoz képest, amely a közéleti embert, a kormányzót, a családapát, a bujdosót, az emigráns politikust örökítette meg életében és halála után. 1898-ban a budapesti „1848-49-i Kossuth Múzeum" ezernél több képet gyűjtött össze róla, természetesen ezek között már a kultusz nevezetes ereklyéi: arcképeivel díszített gomblyukjelvények, ereklyetartó-szelencék, díszpoharak, söröskorsók, tálak, miniatűrök, karperecek és emléklapok is szerepeltek. A reformkor egyik legismertebb osztrák mestere, Franz Eybl litográfiájától egy ívet húzhatunk Ambrosetti ravatalképéig, ahol a képek részben magyarázzák, részben kiemelik, részben pedig szemléletesebbé teszik Kossuth életének kiemelkedő állomásait. A Kossuthról készült képek számban és minőségben nem mindig esnek egybe az életrajz csomópontjaival, az idős politikusról lényegesen több ábrázolás maradt fenn, mint a negyvenes éveit élőről. Ez természetesen magyarázható a magyarországi művészet akkori állapotával: hazánkban a XVin. század végétől ismert kőrajzolás is csak az 1830-as évek közepén terjedt el igazán, s Barabás Miklós megjelenéséig fóleg osztrák művészek készítették. Az 1839-ben felfedezett fényképezés hazai úttörői az emberábrázolás terén az 1840-es években még csak igen bátortalan lépéseket tettek. Kossuth, bár nyilatkozatai szerint nem szívesen ült modellt, a Pesti Hírlapban több alkalommal közzétett fogalmazása - „Nevezetes férfiak arcképének kiadása hathatós támogatója a népművelés nagy ügyének" - alapján vélhető, hogy az elv megszemélyesítését, ,jelet" látott híres államférfiak portréinak készítésében, terjesztésében, így ő is több alkalommal tette lehetővé művészeknek, fényképészeknek, hogy „élet után" dolgozhassanak. A kortársak kellemes külsejű, szabályos vonású, ápolt férfiként emlegetik, aki a könyvünkben látható képek tanúsága szerint is mindig tudatában volt annak, hogy az ő szemé- « 5 ít