Magyar Legendarium [antikvár]

Ad Lectorem Kilencszázéves napok és éjszakák szent titkaiból jönnek felénk, nagy szűzi erdők lehajló, uszályos lombjai alatt. Jön a király és jön az ő fia, és mögöttük jön a barát. És mentől erősebben gondol rájuk népüknek a szíve, annál világosabban látszanak. Elfoszlik sok megfeledkezések vaksötétje és szent Márton szent Hegyén megjelenik az ősmonostor a pannon erdők között s az esztergomi parton méltóságosan felemelkedik az ősi egyház, mint tündöklő Krisztusmutató a leboruló ország felett. Kinyilik a régi veszprémi völgy. A beéli remeteség körül széthajlik a bakonyi rengeteg. Megmutatkozik Alba Regia márvány bazilikája s a legendák pécsi egyháza és a Vasas hegy gyökerei felett Pécsvárad ódon monostora. És napkeletnek, túl a vizeken, mint távol látomás, felkáprázik a marosmenti síkban Csanád fatornyos városa. Az erdőn hosszan, háborítatlanul visszhangzik a fejszecsapás. Kis fatemplomokat ácsolnak fenn a halmokon. Egy monostor zörgetője magányosan neszel az elzárkózott vadonban. És éjszakánként az álomra hajlott nagy birodalomban csak templomi mécsek virrasztanak, talán csak egy-egy könyvíró barát előtt ég jámbor mécsvilág. Ősi alapítólevelek, viaszpecsétes adományozó írások, törvénykönyvek, krónikák elvékonyult aranyló pergaménáin bizonnyal kötöttebbek, kétségtelenebbek és hitelesebbek a középkor adatai, de a könyvíró barátok legendáiban hitelesebb maga a középkor élete. Amott adat az írás, emitt élet az írás, megmásíthatatlanul megóvott, majd ezer év előtti élet, melyből érintetlenül kihallatszik a hang, a szó, az öröm, a sóhajtás.