Napoleon album [antikvár]

Napoleon pályája kétszer emelkedett ragyogóan a magasba. Először amíg élt, másodszor amióta meghalt. A történelem szereplőinek általában be kell érniök vagy az egyikkel, vagy a másikkal. Vagy az élő diadalával, vagy a halott dicsőségével. Napoleon megkapta mind a kettőt és körülbelül egyenlő mértékben. A császár nem élvezett nagyobb hatalmat, mint amekkorára nőtt emléke körül a csodálat. És e két carriére abban is hasonlít egymáshoz, hogy mindkettőnél ugyancsak legelejéről kezdődik az emelkedés. A sápadt, beesett szemű, apró adósságokkal küzködő tüzérhadnagy épp oly messze van Európa urától, kinek királyok várakoztak az előszobájában, mint a korzikai emberevő, kinek elmulását a kortársak megszabadulásnak érezték, a körülrajongott félisteni bálványtól. Minek köszönhette Napoleon a szédítő magasbajutást? Magának és a korviszonyoknak. Minek köszönheti az utókor előtt való nagyszerű megdicsőülést? Diadalának és a korviszonyoknak. Mert a bámulat, mint mindenütt, itt is kétfelé mutat. Egyfelől a hódolat tárgyára, másfelől a hódolók természetére.