Egy csodálatos elme [antikvár]

Prológus láthattam a szobrot, Newtonét, állt prizmával s csöndes arccal: agya magányos márvány mutatója rég a Gondolat Jurcsa tengerén Járt. William Wordsworth (Tandori Dezső fordítása) Jc ' olin Forbes Nash Jr. - zseniális matematikus, a racionális viselkedés elméletének megalkotója és a gondolkodó gép megálmodója - csaknem félórája ült látogatójával, aki szintén matematikus volt. Már késő délutánra járt ezen az 1959-es tavaszi hétköznapon, és noha még csak májust írtak, kellemetlenül meleg volt. Nash a kórház társalgójánalc sarkában belerogyott egy karosszékbe, öltözéke hanyag volt, nejloninge kilógott öv nélküli nadrágjából. Hatalmas teste elernyedt, akár egy rongybabáé, s szép vonású arca kifejezéstelen volt. Üres telclntettel meredt egy pontra, közvetlenül a harvardi professzor, George Mackey bal lába elé, szinte meg sem mozdult, csupán hosszú, sötét haját simította ki görcsösen ismétlődő mozdulatokkal a homlokából. Látogatója mereven ült, mint aki karót nyelt, nyomasztotta a csönd és az a tudat, hogy a szoba minden ajtaját bezárták. Mackey végül nem tudta tovább türtőztetni magát. A hangja kissé panaszos volt, de nyugalmat erőltetett magára. - Hogy lehet az - kezdte hogy lehet, hogy te, egy matematikus, egy olyan ember, aki a józan ész és a logikus bizonyítás híve hogyan hihetted, hogy földön kívüliek küldenek üzeneteket neked? Hogy hihetted, hogy