Florence Nightingale [antikvár]

Részlet: Angliában 1837-38. évben a tél oly rendkívül kemény volt, hogy a legöregebb emberek sem emlékeztek ahhoz hasonlóra. Az ablakokon heteken át ki se lehetett látni a jégvirágoktól, s a kandalló lobogó tüzére reggeltől estig szüntelen rakni kellett a nagy hasábokat. Mily jó is ilyenkor benn a szobában! Forró tea, kétszersült, pirított kenyér, sült szalonna, hideg ürühús és édes sütemény... A kandalló tüze nemcsak meleget ad, de vöröses-aranyos fénye úgy világit, hogy gyertyát se kell gyujtani mellette, s olyan meghitt családias hangulatot is teremt, amit nyáron tán nem is lehet föllelni soha. Hetekig ki sem mozdul az ember ebben a csontfagyasztó időben. S ha egyszer-egyszer mégis csak muszáj, hát akkor bizony jól nekiöltözködik. Prémkucsma, prémes kabát, prémmel bélelt cipő s a kocsiban ülőnek térdein bárány- vagy medvebőrtakaró megvéd a legkeményebb hideg ellen is.