Fölfedezők, világjárók [antikvár]

Az út a boldogság feléA legrégibb időben, amikor az ember még alig volt társaslénynek nevezhető, olyan tulajdonságai kerekedtek felül, amelyek csak a saját, önző érdekei felé vonzották ösztönét. Abban a mostoha korban, amikor még magasabb szellemű értelme fel sem ébredt benne, minden gondolatát a pillanatnyi jólét izgalmai foglalták le és egyedül akart birni mindent, amit értékesnek, élveznivalónak tartott. Évmilliók teltek el addig, amíg az emberből kisarjadt legszebb erénye: a szeretet... De addig nem ismerte el a másik jogát meggyőződésből és mivel "aki birta, marta", - az erősebb, bizony, elvette, elrabolta a gyöngébbtől mindazt, amit elkivánt tőle. És amikor visszatekintünk az ősnépek történetére, később a népvándorlásra, a csoportokba tömörülő embernek is az erőszak jelzi az utját, amikor új, jobb, a boldogulásra alkalmasabb területeket fedez föl, hogy azt elrabolja az ottlakó népcsaládtól.