Nagy magyar nevelők [antikvár]

Kilenc régi magyar pedagódus életét és munkásságát mutatjuk be vázlatosan e könyvben. Munkásságuk a magyar történelemnek körülbelül két évszázadát öleli fel: a XVII. század közepétől a XIX. század közepéig. Nem törekedtünk teljességre: ezekben a századokban is sok - e kilencnél sokkal több - olyan magyar nevelő munkálkodott hazánkban, akinek életműve művelődési és politikai szempontból egyaránt jelentős volt. Nem valamiféle napi politikai harcokra gondolunk, ámbár akadt olyan pedagódus is - Táncsics Mihály, Eötövös József -, aki korának napi politikai küzdelmeiben is tevékenyen részt vett. Ezúttal tágabban értelmezzük a politika fogalmát: magyar pedagógusnak lenni évszázadokon át önmagában is politikai tett volt. Azok a nagy magyar nevelők, akikről e könyvben megemlékezünk, mind-mind arra törekedtek, hogy szerény, művelt, önállóan gondolkodó emberfőket neveljenek fel, akik felismerik a társadalmi haladás irányát és készek is harcolni hazánkban érte. Ez a törekvés kapcsol össze egymástól olyanannyira távol eső egyéniségeket, mint Tessedik Sámuel és Eötvös József. Ez az a közös kapocs, amely - időn és országrészeken át - összefűzte. Apáczai Csere Jánost, aki Erdélyben még a magyar nyelvű oktatásért harcolt, és Kövy Sándort, aki már egy elképzelt vármegye közigazgatási problémáit boncolgatva, tanította meg hallgatóit a magyar alkotmányra.