Szkander Bég álma [antikvár]

Részlet: "A szent álom születése Két lovas lépeget a nyári meleg holdfényben Kőrös felé. Apa és fia. Az apa elől és a fiú nyakhosszal hátrább, balfelől, apja mellett. Mint valami középkori lovag s a fegyverhordozó apródja. Sudár, kemény derékkal üli a lovat mind a két lovas, mint ahogyan lófőszékelyhez s fiához illik, ha tízéves is a gyerek. A kantár laza, nincs sietős dolguk. Az irtáson jártak egész nap, tornáctartó gerendát választottak, s most hazafelé tartanak. tekintetükkel a csillagos háromszéki égbolt mezőit kaszálgatják... - Hőha! Az apa megállott. A fiú apja lova mellé húzódott egészen szorosan. - Nézd csak, Sándorka, az ott a Hadak útja ... - magyarázott az apa s a messzi Ég ködös, fehér foltjaira mutatott. A fiú komolyan nézte a távoli csillagmilliók fehéres ködfoltját. - S mely hadak utaznak arra? - kérdezte később a gyermek? Az apa sokat beszélgetett fiával, szívesen mesélt, sokszor magyarázott neki. Tanította türelemmel. Nagyon szerette Sándorkát és gyakran tartotta maga mellett. Az írást és olvasást is tőle tanulgatta a fiú már ötéves korában. A székely apa érezte, hogy most okosan kell beszélnie... - Attila urunk legkisebb fiának, Csaba vezérnek a seregei vágtatnak ott ... - magyarázta. - Erre tartanak ... Nézd csk, az eleje már majdnem eléri a Lakóca tetejét... - Ott talán le is szállanak? - Égi lovasok azok... Sándorka nem hagyta abba a kérdezősködést. - És mikor érkeznek ide, édesapám? - tudakolta kíváncsian. - Talán soha, fiam ... - sóhajtott a férfi. Sokáig hallgattak. Végül is a fiú szólalt meg csengő hangon: - Jó volna látni őket közelről, édesapám. Fel kéne mászni a Lakóca tetejére éjszaka idején... - Az égi lovasok a Lakócától is nagyon messze vannak - felelte az apa - De nyilván még a Himalája tetejéről is hiába kiáltoznál nekik, fiam, pedig az már nagyon magos hegy! ... - meg kéne próbálni, édesapám ... Fel kéne hágni a Himalájára vagy mire, hogy közelebbről nézhessük az égi hadakat ... Tán még kiáltani is lehetne nekik..."