Az aranymisés Papbácsi, Berszán Lajos [antikvár]

ElőszóLegyetek az igazság védői és a szeretet apostolai! Közvetítsetek az Isten és az ember között! Legyetek a bénának lába, a vaknak szeme, az árváknak, szegényeknek, az elesett és szenvedő emberek tömegének gondviselő atyja! Vállaljátok a gondjaitokra bízott hívek küzdelmes életét, sorsát és bajait!" -e szavakkal, ezen útravalóval bocsátotta szolgálatukra il^ú papjait egykor Isten Szolgája Márton Áron püspök úr egy papszentelésen a diktatúra nehéz éveiben.Berszán Lajos iskolaalapító atyát, akit a Gyimesben, de egész Erdély-szer-te is mindenki csak úgy emleget. Papbácsi - így, egybeírva és egybemondva -, ötven esztendővel ezelőtt szentelte fel a boldog emlékű főpásztor. E szen-telés, s a püspöktől fent idézett biztatások, intések, buzdítások, úgy érzem. Papbácsi egész küldetését, szolgálatát áthatották, kijelölték útját Krisztus erdélyi egyháztestében, a gyimesi emberek közösségében.Máig emlékezetes számomra, mikor az 1990-es évek végén egy csíksomlyói búcsúi zarándoklatunk alkalmával debreceni barátaink biztatására először látogattunk el egy kis közösséggel az Árpád-házi Szent Er-I 6 I zsébet Római Katolikus Líceumba Gyimesfelsőlokon. Előzetes telefonos egyeztetés során Papbácsi felajánlotta, hogy megszállhatunk pár napra az iskola kollégiumi szárnyában. Nagy volt az örömünk, mikor megérkeztünk a líceum udvarára a tárt kapukon át, s elálmélkodtunk a gyönyörű épületegyüttest szemlélvén, amely minden ízében az erdélyi népi kultúra, népművészet motívumvilágát idézte elénk. Különösen is impozáns formátumú virágszimbolikáiú ablakaival fogott meg valamennyiünket. Csoportunk egyik tagja a látvány hatására felkiáltott: Gyönyörű ez a tulipános ház! Aztán ez a jelző állandósult közösségünkben, s utána már csak úgy emlegettük a gyimesi iskolába tervezett látogatásainkat, hogy megyünk a Tulipános házba".Igen ám, de első látogatásunk alkalmával Papbácsit nem találtuk az iskolában. Helyette Bodor Etelka kollégiumi nevelőnő fogadott minket, mondván: az atya Csíkszeredába kellett menjen a kórházba, az egyik moldvai csángó kisdiákot vitte a sürgősségire autóval, mert a fiúcskának egész nap elviselhetetlenül fájt a foga. A kép ma is előttem van, mikor visszaért az atya a feldagadt arcú gyermekkel: a kisfiú csillogó szemmel mutatkozott be nekünk, s miközben beszélgettünk. Papbácsi karjához hajtotta fejét, mintha apjához hajolna támaszért, fájdalmában vigasztalásért.