Elfelejtett hitvallónk [antikvár]

Az első letartóztatás Háromszor tartóztatták le a nép nevében, háromszor élte át a vallatások megalázó hónapjait, és életének közel egynegyedében - csaknem két évtizedig - a rabok keserű kenyerét ette. Nem tudunk arról, hogy a százötvenéves török hódoltság óta akadt-e Magyarországon pap vagy szerzetes, aki hosszabb időt raboskodott volna hitéért, egyházáért, s akinek börtönévei meghaladták volna az övéit. A felületes újságolvasó, aki annak idején csak sorozatos elítéltetéseiről értesült, könnyen hozzágondolhatta nevéhez: nyughatatlan természetű, örökké elégedetlen ember, hivatásos összeesküvő, a népi demokrácia és a szocializmus esküdt ellensége, a „fekete reakció" megtestesítője... Pedig ahogy elnézi őt az ember, s egy kicsit elbeszélget vele, nem kifejezetten bűnöző típus. De kik álltak szóba akkoriban Lénárd Ödönnel? Kik beszélgettek vele? Akik mégis, azok jobbára követték őt a börtönbe is... A háború vége felé dolgozott az Actio Catholica ifjúsági hetilapjának, a Sziklán állunk-nak. A Vörös Hadsereg ekkor már átlépte határainkat. Lénárd Ödön ennek a lapnak 1944. július 15-i számában Az utolsó ítélet előtt című írásával megrendítő vízióban sejteti meg a jövőt: Éjfél körül. A Vatikánváros kétméteres falain tüskés-drótos spanyollovasok mögött géppisztolyt szorongató svájci gárdisták állnak. Kis távolságokban egy-egy gépfegyvercső ásít a falon túlra. A városból idehallatszik a kommunista tüntetések mocskos hangzavara. A Pápa a Sixtina oltárképe előtt térdel Hangtalanul imádkozik...