Ottokár püspök szivárványhídján [antikvár]

A könyv olyan előljáró beszéd nélkül, mint az imádkozás nélkül megkezdett napi munka. Mielőtt napi munkámhoz kezdenék, midőn napi munkámat befejeztem, lehajtott fővel mindig imádkozom. Imádkozni, fohászkodni, hálát szoktam mondani egy-egy könyvemet útnak indító elöljáró beszédemben is. Mennyivel inkább meg kell csattogtatnom Feléd lelkem szárnyait most. Istenem, amikor a mostani nehéz időkben a Te oltárod felkent szolgájának és főpapjának: Vass József kalocsai nagyprépost, miniszter élettörténete megírását vállaltam és imhol itt közreadom. Az ilyen könyv, mely ellenfeleitől is kiválónak elismert emberről, hozzá a hatalom székében ülő, magát és másokat soha nem kímélő közéleti vezérről szól, a legkényesebb, nehéz feladatok elé állítja az élettörténet megíróját. Előttem fekszik a levél, a munkámhoz szükséges adatok gyűjtögetése közben írták: „Jobb az élőknek szobrot nem emelni, nehogy megérjék szobruknak az összeromboltatását!" Istenem, Te tudod s most már e helyről beismerem magam is, hogy elhatározásom előtt az én lelkem mélységeiből is fellökődött ez az örvénylő gondolat. Ám, nem szédített meg, nem térített el. Uram, a Te akaratodból reám nehezedő eme feladattól: a hatalom székében ülő és az őt nem ismerőktől, vagy éppen félreismerőktől különbözőképpen megítélt főemberről írni. Kegyelmedből tehát megírtam a pünkösdi rózsabokor virágjaként lelkemből lelkedzett munkát, hogy a nagyon küzdelmes, nagyon tanulságos és értékes magyar élet titkainak feltárásával példaképet mutassak Vass Józsefnek oly sok ősi magyar jellemvonást, tehetséget, erőt ragyogtató személyén át.