Szent Ágoston [antikvár]

Papini ebben a könyvben az embert kereste, találta és rajzolta meg, mikor Szent Ágoston emlékezetére mécset gyújtott. Tudata alatt talán ösztönösen megérezte, hogy saját vergődése s megigazulása ölelkező rim Ágoston sorsához abban a szonettben, amely a világosságra jutott lelkek énekét dalolja. Ő is megjárta a filozófiák roppant barlangjait, fáklyája néha kialudt s denevérek röpte ijesztette. Járt csúcsokon, látott mélységeket, taposott sarat s iszapot. Rázták Dante rémületei s érthetetlen volt neki sors és világ, míg meg nem találta Istent az írás örök betűiben s az «ibolyában, amely tavaszkor piszkos kis levélkék alól nyújtogatja lenge csuklyájából kék fejét».