Találkoztam VI. Pállal [antikvár]

BEVEZETÉS „VI. Pál képes volt arra, hogy valóban megadja Istennek azt, ami az Istené. Egész életét »annak a szent, ünnepélyes és komoly feladatnak szentelte, hogy Krisztus küldetését folytassa az időben és a földön«. Szerette az Egyházat, és vezette az Egyházat, hogy az »egyszerre legyen minden ember szeretetteljes anyja és az üdvösség kiosztója«." Ferenc pápa ezekkel a szavakkal zárta 2014. október 19-én a VI. Pál boldoggá avatásakor mondott homíliáját. Ezt a szentmisét a püspöki szinódus lezárásaként mutatta be, mely intézményt VI. Pál nem sokkal a II. vatikáni zsinat után alapította meg nagy előrelátással, azzal a céllal, hogy nyilvánvalóbbá váljon a cum Petro et sub Petro (Péterrel és Péter vezetése alatt) egybegyűlt püspökök kollegialitására vonatkozó zsinati tanítás. A szinódus - természeténél fogva, szó szerinti értelemben - közös úton levést jelent. VL Pál ilyen módon gondolta el saját Péter-utódi küldetését is. A pápaságára jellemző apostoli utazások, melyek mindenkiben a valódi újdonság érzetét keltették és lelkesedést váltottak ki, egy olyan útra tanították Krisztus Egyházát, melyen járva az emberiséget keresi, hogy közösséget vállaljon vele, és hirdesse neki az Evangélium örömét. Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intézett 1965. október 4-i történelmi beszédének egy-egy részlete ennek a missziós feszültségnek a paradigmáját tárja elénk: „Egy ember áll