Verebes István [antikvár]

„Állj, ​s felelj, ki vagy?” – ez a Hamlet első mondata. Van-e ennél fontosabb kérdés az életben? Verebes fiatal kora óta erre kereste a választ. Megállás nélkül. Fordulatos, kalandos magánéletében és sokoldalú, sokszínű, szélsőségektől sem mentes szakmai pályafutása során. Volt már fenegyerek, népszerű kedvenc, zseni és bohóc. Egyiket sem szégyellte. Zárkózott, ellentmondásos egyéniség, aki látszólag nem sokat törődik azzal, hogy ki mit gondol vagy mit cselekszik körülötte, valójában azonban mindent Iát, mindent hall, mindent megfigyel. Szereti a szerepeit, mégsem azonosul velük teljesen. Csehov kortársa, miközben igazi, huszonegyedik századi városi fiú. Gyűlöl látszani, tudja magáról, hogy esendő, következetlen, feledékeny, a hangja nazális, néha túlságosan hosszasan kotorász a táskájában, kapkodva eszik akkor is, ha van ideje, a legváratlanabb pillanatokban tör rá az alvás, mert soha nem tudta rendesen beosztani az idejét, vagyis olyan, mint mi, mindnyájan. Miközben minden gondolata eredeti, minden cselekedete ösztönösen tehetséges. Amihez nyúl, azon ott marad a névjegye. Élete nagy része vendégségben telt, lányoknál, barátoknál, feleségeknél, ismerősöknél, ismerősök ismerőseinél. Vidéki színházak, társalgók, albérletek, bérelt lakások, színészházak, igazgatói irodák, vágószobák, stúdiók, gyorsan szívott cigaretták folyosókon, rövid alvások pamlagokon, taxikban, vonaton. Sokan felismerik, de kevesen ismerik. Állj, s felelj…