Paprikás rapszódia [antikvár]

JÓNAPOT! Immár tíz éve, még másodszülöttemet szoptattam, amikor világra jött első képregénybébim, a Paprikás rapszódia. Olykor két gyerekem nappali szundija alatt, de általában az éjszaka magányában paprikaízű gyökereimbe kapaszkodtam, hegedűhúrokat húztam-vontam belőlük, és tüzes, gyors tempójú rapszódiát nyekergettem szélnek egy gyerekkori emlékemről. Nem igazán vagyok muzikális, így a dallamok rajzokként szökkentek elő tushegyem alól. A ritmust a történet természete diktálta. A rapszódia összesen másfél év után látott napvilágot. Félénk 10 éves kislányként, drága nagyapóm szülőhazájában... azaz annyira azért mégsem voltam félénk, hogy visszautasítsam levelezőtársam meghívását. És annyira sem, hogy ne gyakoroljak legalább néma ellenállást. Hogy ne álljak ki a mongolokkal, beszélő kutyával, bordélyházzal, török varázslóval és sok más egyébbel szemben lassan megfutamodó gyerekkorom mellett. Örülök minden alkalomnak, amely utam során nyelvemet felnőtté égette". sokéves kizárólagos rajzolgatás után a számat perzselő tűz végre szóra bírt. A történet utolsó kockája az egyensúly vágyával zárul, amelyhez végül a szertelen rajzolgatás békéje vezetett el. Íme a félénkségtől a szabadsághoz vezető út! Magyar szavakkal búcsúzom: Meg kellene értenetek" azaz Teidán tulisi ymmártáá" Szüleiteket, magatokat, gyerekeiteket. Anyu és apu, köszönet a gyönyörű gyerekkoromért! Kati Kovács, 2004, Róma