A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve XIV. [antikvár]

SZABÖ ERVIN (1877-1918) ötven évvel ezelőtt halt meg Szabó Ervin, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a tudós, a forradalmár, a magyar könyvtárügy úttörője. Fiatalon halt meg; a szakadatlan munka, a betegség, a magyar uralkodóosztály ellen folytatott elkeseredett harca korán távozásra kényszerítette. Nem érhette meg az őszirózsás Forradalmat és nem lehetett alkotó résztvevője a Magyar Tanácsköztársaságnak sem. Rajongásig szeretett népét elvezette az ígéret földjéig, de annak küszöbét már nem léphette át. Hagyatéka szinte felmérhetetlen értékű, gondolatai ma is élnek, egy sor elképzelése még ma is megvalósításra vár. Még sokat kell tennünk annak érdekében, hogy népünk megismerje az igazi Szabó Ervint és olyan tisztelettel övezze, amelyet a legnagyobbak megérdemelnek. Éppen azért, mert olyan gazdag, sokrétű, sokszínű ez a hagyaték, nem vállal-kozhatom arra, hogy egy előadás keretében mindazokról a területeliől megemlékezzek, amelyeken maradandót alkotott. Nehéz, de le kell mondani arról a csábító lehetőségről, hogy Szabó Ervinről a pedagógusról beszéljek. A szociáldemokrata munkások, a szakszervezeti tagok, a diákok körében tartott előadásai éppenúgy mintaképei a nevelőoktató-felvilágosító munkának, mint a társadalomtudományok Szabad Iskolájában, a Galilei-Körben és a Társadalomtudományi Társaságban elhangzott vitaindító beszédei, hozzászólásai, előadásai. Mennyi mindent lehetne elmondani pubhcisztikai tevékenységéről, a Népszavában, a Volksstimmében és a Népművelésben megjelent cikkeiről. A teljes portré megrajzolásánál nem lehetne figyelmen kívül hagyni az életigenlő Szabó Ervint, az élet igazi értékeinek őrzőjét, a harcos antimilitaristát. Nem értékelhetem a hazai és a nemzet- Révész Ferencnek a Kossuth Klubban, 1968. szeptember 26-á,n a TIT és a FSZEK által rendezett ünnepségen tartott emlékbeszédéből.