A Népszava Naptára az 1905. évre [antikvár]

Sztrájkban. Irta Csizmadia Sándor. Csend! . . . Mint amikor a zivatar elül, Vagy amikor még csak felhője gyűl . . . Ezután lesz, vagy már elmúlt talán ? A láthatárnak szürkéllő falán Szivárvány hajlik-e lágyan a földre, Vagy a villám süvölt majd zúzva-törve ? . . . A természet, ha néma is, beszél, Titkát elmondja a rezgő levél; De ki jósolja meg: itt mit jelent A csend ?!. . Sztrájk!. . A munka nagy, döntő csatája . . . Bár vér nem fröcscsen zászlajára, Nem oszt halált és nem szed életet, Mégis minden harcnál félelmesebb . . . Eget ostromló büszke némasága, Mint a talaj csendes megindulása, Világokat dönthet halomra, Egy pillantással is lerontja Az elnyomóknak édes álmát . . . Mindent leront, de egyet alkot: — Érette vivja azt a harcot, — A vér mozdul, az akarat fölébred, S aki akarni tud, mindent elérhet . . . Kenyér, szabadság, bár ha csak egy morzsa! Ha magunk küzdöttünk meg érte: Egész jövőnket is ölében, hordja . . . Sztrájk!. . Ott áll nyugodtan A lázadó tömeg; A zárt sorokban Csak néha a szemek Villannak föl, de lám a kéz pihen. Egy érzés lüktet a sziv mélyiben: — Szerszámot le!. . Kezet az ölbe!. . Hadd lássuk, e siralom-völgye, Melyben hitvány szemét a drága munka, Nem dől-e össze egyetlen szavunkra ?!. . 9* ¦«s