Az 1944. év históriája [antikvár]

Szomorú történetet kap kézbe az olvasó. Fejezeteket, adatsorokat az 1944. év történetéből. Ki ne tudná a napisajtót olvasó magyar állampolgárok közül elsorolni azokat a kérdéseiket, amelyek az 1944. évhez kötődnék? Újságjaink beszámoltak az év akadémiai ülésszakairól; tudományos értekezlet az 1944. évi március 19-i német megszállásról és következményeiről a nyáron, majd nem régen, az év utolsó hónapjában — a Tudományos Akadémia nagytermében — többnapos .tanácskozás a felszabadult Magyarország fejlődéséről. És végül részletesen beszámolt a sajtó a minap, december 21-én, a magyar állam és a párt vezetőinek részvételével a debreceni Nagytemplomban tartott ünnepélyről. Megemlékezés arról, hogy itt 1944 végén megalakult az Ideiglenes Kormány, és arról, hogy az előrenyomuló szovjet csapatok mögött megindult az új Magyarország állami élete. \ megirt történelem sohasem azonos a megélt történe-lemmel. A megírt történelem 1944-hez köti a polgári Magyarország összeomlását, és joggal. Azzal, hogy 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, majd október 15-én a nyílt fasiszta diktatúrát bevezető nyilasokat segítették hatalomra, a magyar polgári állam a maga 1848-tól fokozatosan kialakított, az európai parlamentáris hagyományokra, pártokra épített politikai rendszerével összeomlott. A megirt történelem 1944-hez köti a magyar polgári társadalom szétesését, és joggal. A magyar polgári középosztályok, amelyeknek léte, tevékenysége szorosan összekapcsolódott a múlt század derekán kialakuló polgári államszervezettel, amely középosztály ennek az államnak hivatalaiban, ipari-kereskedelmi-kulturális apparátusaiban ülve működtette ezt az államgépezetet, és amelyik azonosította is a maga létével ezt az államot, magát a nemzetfenntartó osztálynak tekintve — államának bukásával együtt szétzilálódott . A megírt történelem 1944-hez köti .a magyar nemzeti történelem legszélesebb körű identitászavarát. És joggal. A német fasizmus fokozatos európai terjeszkedése néhány év alatt szétzilálta azokat az abroncsokat, amelyek a polgári fejlődés során a magyar állam területére beván-dopló és az itteni polgári fejlődést nagyban elősegítő nem magyar etnikumú elemeket a polgári nemzetfejlődés egységébe olvasztották. A magyar hazához hü németség mellett szembe tudták fordítani a németség egy részét a magyar nemzeti érdékebkel. A magyarsághoz-asszimüálódás útján már előrehaladt zsidóságot fasiszta törvényekkel, majd népirtó erőszaiWkal átmenetileg ki tudták szorítani a nemzet keretéből. A megírt történelem 1944-hez köti a magyar állam területének ,20. századi rögzülését. Az 1716Jban, a török kiszorításával újra helyreállott történeti határok, amelyeket 184B-ban Erdély uniója valóban „történeti" határokká tett, 1918-ig véglegesnek látszottak. Csak 1920-Jban, a Habsburg Monardhia felbomlásának nemzetközi szentesítése után — amikor a magyar állam területét is szétszabdalták — lett világossá, hogy a „történeti határdk" sohasem végleges határok. 1938—1940 után a volt magyar terülétek visszaszerzésére tett ikísérletek is véglegesen 1944Jb6n buktak el. Horthy Miklós delegádófa Moszkvában 1944. október 11-én kénytelen volt tudomásul venni a szövetséges hatalmak álláspontját; az 1937. évi, azaz a trianoni határok visszaállítását. Egy 250 éves folyamat látszott e napon befejeződni. A megírt történelem 1944-hez köti a magyarság politikai betagozódását és ennek tudomásul vételét a kelet-európai történelemben. És joggal. Amikor 1944. augusztus 25-én Illye-falvánál a szovjet csapatok átlépték a magyar határt, nemcsak Magyarország felszabadítása kezdődött meg a fasiszta uralom alól, de egyben megkezdődött a legúja'bbkori európai történelem legdinamikusabb politikai, katonai, technikai és kulturális erejének kiterjeszkedése is Európa ezen középső zónájára. Mindaz, ami a magyar állam népeit egy évezreden át hitében, erkölcsében, iskolázottságában a nyugati kereszténységhez, államszervezésben a nyugati feudális majd polgári állammintákhoz, gazdaságban a nyugati piacokhoz kötötte, mindezek a kötelékek a megpattanás gyorsaságával bomlani kezdtek. A hagyomány megmaradó szálai mellett megkezdődött egy új típusú kötelákrendszer kialakulása: részben a Magyarországgal együtt felszabadított — és .szintén a Szovjetunió által felszabadított — szomszédos állam-alakulatokkail A megélt történelem azonban sohasem azonos a megirt történelemmel. Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy az ünnepélyek, megemlékezések, a sajtó beszámolói a történelem milyen egyénített emlékeit idézik fel az „egye-sek"-ben. De az már bizonyosabb, hogy a társadalom legszélesebb köreiben az 1944-hez kapcsolódó kérdéseket ezek az egyénített történelmek, mintsem a tudományosan megállapított történeti erővonalakat megfogalmazó tanulmányok támasztják.Negyven esztendővel ezelőtti emlékanyagra épülő, indíttatásukban nagyon is mai kérdőjelek. Feloldatlan-ságukat jelző kérdőjelek. „Identitászavar", „állam szétesése", a „békerendszerek szankcói", a köznapi gondolkodástól nagyon is távoleső gondolkodási konstrukciók. És valahol olyan elvonatkoztatások, amelyek a napi élet konkrétságá- ¦ ban nehezen megragadhatóak. És mindnyájunknak megvannak a kérdőjelei. A határon túl élő, a háború végén ismét kisebbségbe került barátaim értik és tudják a történelmet, tudomásul veszik azt, de ki tudná elfogadhatóan magyarázni nekik a kisebbségi sors mindennapos keserveinek „történeti igazságát", rendjénvalóságát? öreg barátom tudja a történelmi léptékű asszimiláció nehézségeit a világ minden pontján. De meg tudja-e magyarázni fiatal történész kollégájának; miért kellett neki 1944. október 25-én a fasiszta törvények üldözöttjeként a füzesbe menekülnie saját honfitársai elől? És ki magyarázza meg a köznapi józanság szintjén elfogadhatóan a ma már őszülő 40-eseknek, akik 1944 karácsonyán a bombabiztos bunkerben vagy óvóhelyen meghúzódva énekelték a Mennyből az angyal-t, hogy miért felelősek azokért a bombákért, amelyeket házukra ledobtak, vagy miért felelősek azokért a tettekért, amelyeket egy másik magyar államalakulat háborús bűneiként máig emlegetnek. Elfogadott tézis; az egyénileg megélt történed' lem és a kutató által megírt történelem sohasem azonos. Már csak azért sem, mert a történetírás néha már görcsösen a társadalom, a közösség egészének sorsát formáló hatalmipolitikai erőkre összpontosítja figyelmét. Ezért azután a történész őszinte csodálkozással néz ismerősei fotóalbumába, ahol mosolygó képeket lát a munkaszolgálatos szabadságon szervezett rövid kirándulásáról, elbeszéléseket hallgat ekkor szövődött szerelmekről, családi veszekedésekről, meglepő pontos emlékezéseket arról, hogy mikor lehetett az évben a tavaszi szántást kezdeni, mikor, hogyan lehetett kerékpáron Csepelről Horthy-ligetre karikázni, s hogyan „kezdődött" a háború 1944 áprilisában, mikor robbantak az első bombák, maid megkezdődött az emberek elhaitása és megjelent a front. Köznapi élet a halál árnyékában. Dehát valóban nem lehet a megélt és a megírt történelem azonos? Vajon nem akkor fogalmazódik az olvasóban a legtöbb kérdés és a legtöbb kétely történetírásával szemben, ha a különbség túlságosan nagy? Ez a könyv nemcsak ismereteket akár adni. nemcsak bizonyos kérdésekre válaszokat adni, de a két történelmet egymáshoz közelebb is hozni. És a sok értelmezés helyett — melvben történetírásunk oly ffazdag — inkább adatokat, tényeket közölni. És szeretne elgondolkodtatni. 1984 karácsonyán GLATZ FERENC 5