Az Officina almanachja 1942. [antikvár]

Maestveldt ostroma alkalmával történt, hogy Puxus Oppidanus, a híres németalföldi kora-humanista házát felgyujtotta egy lángcsóva. Puxus, aki a várostrommal édeskeveset törődött, éppen az igazak és jámborlelkű humanisták álmát aludta, úgy kellett kivonszolni az égő házból. Csak odakint tért magához, és amikor ráébredt a valóságra, kitépte magát kísérői karjából és visszarohant az égő házba. Néhány perc mulva visszatért a füsttől fuldokolva és egy könyvet szorongatott hóna alatt. Barátai kiváncsian kérdezték, mi ez a kincs, amiért visszafutott a lángok közé. - Nem is tudom, - felelte Puxus - de szép... és könyv. Hogy ne legyek egyedül az éjszakában. Lehet, hogy Puxus Oppidanus sohasem élt és az egész történetből egy szó sem igaz - de a derék humanistának akkor is igaza volt. Minél inkább ég fejünk fölött a ház és egész ostromolt várunk, ez a vén Európa, annál együgyübb és megrendítőbb szeretettel szorítjuk magunkhoz éjszakai barátunkat, a szép könyvet. Gyűjtjük, simogatjuk, megszagoljuk, és néha olvassuk is.