Bencés Diákszövetség Almanach 1989 [antikvár]

Kedves volt Diáktársaimi Kedves Diáktestvéreim! így szólítalak benneteket — bárhol, az ország bármely bencés gimnáziumának voltatok is diákjai — mivel magam Is nyolc esztendeig az egyik hazai, a budapesti bencés gimnáziumnak voltam diákja. Es egyben testvéreim is vagytok közös atyánkban, Szent Benedekben, akinek iskolájába — ahogyan ő jelölte meg: az Úr szolgálatának iskolájába — jártunk. Mert igaz ugyan, hogy voltak kiváló igazgatóink és tanáraink, aki felől azonban ők is érkeztek, akinek szellemét, lelkületét igyekeztek belénk táplálni, az Nurslai Szent Benedek volt. Benne mindannyian — régi és mai bencés tanárok, nevelők és diákok — testvérek voltunk és maradunk. Nagy öröm volt számomra, hogy újjáalakult, újjáéledt a Bencés Diákszövetség, és most újra csak örömmel tölt el, hogy a Szövetség megjelenteti — az elmúlt mintegy negyven éves kényszerítő hallgatás után — első Almanachját. Az Almanach lapjain a mában élők gondolnak, emlékeznek kegyelettel és hálával „régiekre", s természetesen szóhoz jutnak benne az aktív munkát végző „maiak" is. A közreműködők önmagukból is nyújtanak valamit — s ezt hálával és szeretettel fogadjuk. Az emlékezés és újrakezdés azonban csakis akkor rejti magában a remélt jobb, szebb, igazabb jövő ígéretes csíráit, ha a jelenben élő közreműködők, olvasók — az újrakezdeni kívánók — nem feledkeznek el az oly sokat hallott-olvasott „Imádkozzál és dolgozzál" lelkület elmélyítéséről. Vonatkozik ez fiatalokra és idősebbekre egyaránt. Mindegyikükre a maga életfeladatai, életkörülményei között. Nem vagyunk fellengzős álmodozók. Múltunk nem nevezhető „hősi múltnak", — ez túlzó önbecsülésről árulkodnék. Ugyanakkor azonban megbecsült múltúnk és eltervezett jövőnk jelentéktelenné sorvadna, ha mindazok, akik ebben az Almanachban közreműködtek, ázt kézbeveszik, olvassák, elfeledkeznének a szentpáli példáról és egyben figyelmeztetésről: Nekifeszülök annak, ami előttem van.