Évkönyv 1912. [antikvár]

Részlet: LÖW LIPÓT - A szegei Löw Lipót-ünnepségen az IMIT megbizásából elmondott emlékbeszéd. - Érezzük a halhatatlanságot; talán az egyéni halhatatlanság hite sem kell hozzá, hogy az emberre rászakadjon az az érzés. Halottnak szól, a multnak szól az ünnep: benne mégis eleven életet köszönt az élet. És nem is csak a hála, a hódolat, a szerelem érezte élet az, a nagyságnak és az erőnek visszalelkesedése az életbe: hogy, aminta szó járja, élőül van köztünk, aki meghalt; ő maga, a nagy, az erős; de az idő úgy érzi, hogy amikor a hála, a hódolat, a szerelem megjeleníti azt a multat, az a mult nem néma, mozdulatlan megdicsőültség, hanem lelkes akarat; valamiben fölöttese is a jelennek: megidézi, kikérdezi, birálja, dicsérőn, fölhányón; sok, nagy a mondani valója.