Folia Historica XXII. [antikvár]

Dragan Traian Az Osztrák-Magyar Monarchia és Románia között létrejött 1875-ös szabadkereskedelmi egyezmény hatása a kétoldalú kapcsolatokra A XIX. század utolsó harmada történeti szempontból nézve gyökeres változásokat hozott Közép- és Kelet-Európában. Áhalában a politikai szempontok vizsgálata nagyobb hangsúlyt kap a társadalmi és gazdasági kérdéseknél a korszakot tárgyaló, nagyobb lélegzetű szakmai művekben. E térség általános gazdasági fejlődése szorosan összefügg a politika és a társadalom mozgásaival, ezek egymásra gyakorolt hatásának megértése a térségben játszódó folyamatok jobb, összetettebb ábrázolásában segíthet. Az egyik vagy a másik ág túlzott kihangsúlyozása könnyen bizonyos klisékhez és előítéletekliez vezethet. A gazdaságtörténeten belül különleges pozíciót foglal el a külkereskedelem vizsgálata. Itt nemcsak a kereskedelmi forgalom ingadozásait érdemes megfigyelni két vagy esetleg több ország viszonylatában, hanem az aktuális kereskedelempolitikai felfogás váhozásait, és főleg, hogy mely gazdasági vagy esetleg politikai indítékok vezérelték kereskedelmi szerződések megkötését, vagy vezettek kereskedelmi konfliktusok kirobbanásához. Az Osztrák-Magyar Monarchia Romániával 1875. június 22-én kötött vám- és kereskedelmi szerződése, amely egy évvel később 1876-ban lépett életbe tíz év időtartamra, azok közé a kereskedelmi egyezmények közé sorolható, melyek 1860-tól kezdődően a szabad kereskedelem biztosítása jegyében jöttek létre a legtöbb európai ország között kölcsönös vámkedvezményeket, kereskedelmi és befektetési könnyítéseket biztosítva. Érdekesnek mutatkozik a szerződés megkötésének időpontja (1875) nemcsak politikai, de gazdasági értelemben is. Európában ezidőtájt egyre inkább a „protekciós vámpolitika" kerekedett felül és lett hangadó, az 1873-as gazdasági válság következményei pedig súlyos csapást mértek a „gazdasági liberalizmusra". Kelet- és Délkelet-Európa a „történelmi fáziskésés" leküzdésének fontos állomásához érkezett; a Török Birodalom jelentősen meggyengült, az önálló politikai és gazdasági akarat érvényesítésének igénye pedig egyre erősödött Románia, Szerbia, Bulgária esetében, ezért a gazdasági külkapcsolatok kiépítése nem csupán jelzés értékű voh, hanem politikai jelentőséggel is bírt. A szabadkereskedelmi egyezmény megítélése kezdettől fogva a pozitívumtól egészen a „minden rossz forrásáig" terjedt az aláíró országok politikai és közvélekedésében egyaránt. A rendezett kereskedelmi kapcsolatokat biztosító szerződés lejáratát követő vámháború (1886-1891) ádáz küzdelmeit követően mindkét fél győztesnek kiáltotta ki magát a felelősséget egymásra hárítva, s természetesen saját számításaik alapján sokkal kevesebb kárt ismerve el maguknak, mint amennyit a másik fél elszenvedett. Különböző kalkulációk jelentek meg (amelyeket a másik fél mindig „óvatosan kezelt" - de azért felhasznált) saját magatartása igazolására és alátámasztására a bel- és a külföldi közvélemény felé. A probléma vizsgálatának fontosságát elsősorban abban látom, hogy az egyezmény alatt felmerülő kisebb-nagyobb akadályok, de kiváltképp a nagyon súlyos következményekkel járó vámháború egyik forrása lehet a sajnos máig fennálló kölcsönös bizalmatlanságnak. A vám- és kereskedelmi egyezmény politikai háttere A 1870-es évek közepére az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött a legtöbb nyugat-európai országgal, melyekkel rendezte és szabályozta kereskedelmi forgalmát nyugat és észak felé. Kelet és dél irányában viszont - egy átalakuló térségben - más volt a helyzet.