Folia Historica XXIV. [antikvár]

Bognár Katalin Kisnemesek az 1843-as Zala megyei követválasztáson A köznemesség (vagyis a hercegi, grófi, bárói címmel nem rendelkező nemesség) legalsó, egyben legnagyobb tömege, mintegy négyötödét kitevő rétege kapta a történettudományban a icisnemesség elnevezést. Ez a zömében iskolázatlan, politikai tapasztalatokkal nem rendelkező réteg a reformkorban kitűnő céltáblája volt az országgyűlési követi vagy megyei tisztségviselői pozícióra törekvő tehetősebb nemesek szavazatgyűjtö korteshadjáratainak. Szavazataik megszerzését minden vármegyei politikai csoportosulás feladatának tekintette, hiszen nagy számuk miatt rajtuk múlott egy követutasítás, egy tisztségviselő vagy követjelölt sorsa. A korteskedések egyik központi elemét a feudális kor utolsó két évtizedében a háziadó nemesi vállalása illetve annak elutasítása képezte, de az érdekellentéteket a megyei tisztikarok tagjai közötti feszültségek, rivalizálás is mélyítette. A kisnemesi szavazók meggyőzésére, voksuk megszerzésére számos eszközt bevetettek a kortesvezérek: az értelmi és érzelmi meggyőzésen túl igen gyakran folyamodtak a megvesztegetés („lélekvásárlás"), etetés-itatás, sőt a megfélemlítés, fenyegetés eszközéhez is. A leitatott, megvesztegetett nemesek számos megyében keveredtek a megyegyülések előtt, alatt és után botrányos jelenetekbe, váltak bűncselekmények elkövetőivé. Ezekről a korabeli kifejezéssel élve „kicsapongásokról" az 1840-es évek elejétől rendszeressé váló hírlapi megyei tudósítások néhány napon belül beszámoltak az olvasóközönségnek. A sajtóban megjelent cikkek cenzúrázott, sokszor szűkszavú sorai mellé a levéltári iratok konkrét részleteket tudnak állítani, illetve új szempontokat adhatnak a kisnemesi viselkedés jellemzéséhez. A két forrástípus segítségével a kisnemeseknek a megyei követválasztásokban és tisztújításokban betöltött szerepe számos oldalról megvilágítható: hogyan vélekedtek ezen réteg tagjai a felmerült politikai eszmékről és törekvésekről; honnan szereztek ezekről egyáltalán tudomást; milyen hatással voltak rájuk a korteshadjáratok; milyen életkömhuények, vagyoni viszonyok tették őket fogékonnyá a megvesztegetésre. Zala megye hat járásában a reformkor időszakából fennmaradt legteljesebb, 1834-es összeírás szerint összesen 6006 szavazásra jogosult nemes volt. Ezek közül 140 fő tartozott az egyházi arisztokráciához, 38 fő a világi arisztokráciához, 602 fő a jómódú középbirtokos nemességhez (a „lovagi rend"-hez) és 5226 fő, vagyis az összes szavazásra jogosult 87%-a tartozott a legalsó, „közrendű" réteghez. Figyelembe kell venni azonban, hdgy az összeírás nemcsak a lakóhelyükön tüntette fel a szavazókat, hanem ott is, ahol csak birtokkal rendelkeztek, így a követválasztáson, tisztújításon ténylegesen választó nemesek száma néhány százzal kevesebb lehetett.' 1843-ban Zalában a korteskedések a nemesi adómentesség védelmét illetve a nemesi adózás szükségességét választották fő jelszavaikká, de a pártok vezetői közötti ellentétek elsősorban személyi jellegűek voltak. A zalai ellenzék a Széchenyi-Kossuth vita nyomán kettészakadt radikálisabb liberálisokra (Deák Ferenc és Csány László vezetésével) és a mérsékelt reform híveire (Hertelendy Károllyal az élen). A két csoport között a végső szakítást az 1840-es tisztújítás hozta: Csány - nem hallgatva Deák érdek-egyesítö politikájára - kizárólag saját híveit juttatta a megyei tisztikarba. A szabadelvű párt kettészakadásával megerősödött a hatalomból kiszorult hamiadik táblabírói csoportosulás helyzete. Kihasználva a Hertelendy- és a Deák-párt ellentéteit, egyetlen céljuk a hatalomba való visszajutás volt. A csoport élén egy elszegényedő középbirtokos családból származó ne- 1 Molnár András: Zala megye reformkori tisztúiításai 1819-1847. Levéltári Szemle 39. (1989) 3. sz. 23.