Hévízi Orvosi Archívum III. [antikvár]

Az intézmény 25 éves évfordulója olyan eseménynaptári időre esik amikor az ILAR (Rheuma Elleni Nemzetközi Liga) a WHO támogatásával az 1977-es évet a mozgásszervi betegek gyógyításával kapcsolatos tennivalókat teszi központi feladattá. A mozgásszervi megbetegedések száma hazánkban igen magas. Minden negyedik dolgozó valamilyen mozgásszervi megbetegedésben szenved. A betegség előretörése a techno- és bioszféra antagonizmusában rejlik. A technikai forradalom a termelési gyorsulás ütemét hozta, vele egyidőben azonban csökkentette a dolgozók természetes fizikai erejének igénybevételét és ez mozgásszegénységhez vezetett. A probléma megoldásához elsősorban a társadalom figyelmét, felelősségét kell felkelteni, de ezen túl a betegség elhárítására mindennemű támogatást megadni. Másrészt azonban szükséges, hogy a megelőzés területén többet tegyünk, továbbá a rendelkezésre álló gyógyeljárásainkat jobban használjuk ki és minőségileg javítsuk. Ismerjük meg jobban a dolgozók életét és munkakörülményeit. Hazánkban az üzemorvostól a rehabilitációs osztályig éppen az integráció megvalósulása ad erre lehetőséget. Nem országos intézmény, de az ország minden területéről kap beteget. Helyes, hogy a kórház ágyait elhagyva három megye patronálását vállalva elmennek oda ahol a betegségek "születnek". Felkeresik a munkahelyet, az üzemorvossal együtt a betegség ok okozati összefüggésének körülményeit vizsgálják és tesznek javaslatot a bajok felszámolására. A Hévízi Orvosi Archivum III. kötete már ezt tükrözi, míg az első kötet a tó fizikai kémiai tulajdonságával foglalkozott, a klimatikus tényezőkre hívta fel a figyelmet, a közvetlen környzezet megismerését tette feladatává, a belső "üzemeltetés" kialakítására törekedett, addig a II. kötet súllyal a therápiás eljárásokat ismertette, azok széleskörű alkalmazását mutatta be. A III. kötet azonban már kilép a kórházi keretből és társadalom politikai folyamatokat vizsgál, körülményeket amelyek a kórkép kialakulásában szerepet kaphatnak. A munkahelyeken, üzemekben egészségügyi biopolitikát folytat, a termelőerőt, az embert akarja megvédeni, megóvni az egyes mozgásszervi megbetegedésektől. Ha pedig éppen megrokkan rehabilitációs eszközökkel kíván a szocialista társadalomban élő dolgozó életéveinek értelmét biztosítani.