Katolikus Kincses Kalendárium 2010 [antikvár]

A bimnytulanbél a bmtmba A z évek fordulója érzékenyebbé teszi az embert az idő kér -désére. Az értelmes ember rájön arra, hogy „az ember az időben van, az idő pedig őbenne" (A. Grün). S ez az idő szüntelenül emlékezteti a mulandóságra, az élet idejének bizonytalan tartamára, a lét törékenységére. Ha mindettől szabadulni. akarunk, akkor akaratlanul is valami örökkévaló felé irányul a figyelmünk. Nem véletlenül van természetünkbe írva a vágy a fennmaradásunk biztosítására. Ha, az idő múlása saját elmúlásunkra, emlékeztet, akkor az időn túl kell keresnünk valami tartósat, biztosat, maradandót. Természetes tehát, hogy az emberben megjelenik az örökkévalóság utáni vágy. Az örökkévalóság s ezzel együtt az örök létezés megmenekülést jelent az idő bizonytalanságából, áttérést az életveszélyesen viharos tenger hullámairól a szilárdságot és biztonságot nyújtó kikötőbe. A vágyakozás az örök kikötőre, ahol az idő viharai már nem érnek el bennünket, ott lappang szívünk, lelkünk legmélyén. S ezt a vágyat csak fokozzák azok az élményeink, amikor úgy érezzük, megállt velünk az idő, amikor annyira, beleéljük magunkat a jelenbe, hogy nem fáj az idő múlása, hogy nem nyugtalanít bennünket a percek tovasuha-nása. S amikor megáll velünk az idő, akkor boldogok vagyunk. Csak a jelennek élünk, nem az elmúlásnak. Mennyi boldogságot hordoznak magukban már most is azok a személyek, akik nem a, megváltozhatatlan múlt keserű élményei és kiszámíthatatlan jövő bizonytalan ígéretei és reményei között hánykolódnak. De az is általános tapasztalatunk, hogy a jelent sem igazán tudjuk kezünkben tartani. A múltat emlékként éljük meg, a, jövő pedig csak lelki elvárásainkban létezik. Az időt úgy éljük meg mint ajándékot, amelyre nincs kihatásunk, s amelyet megkérdezésünk nélkül kaptunk. Szent Ágoston szerint az idő titok is. Az ember úgy hiszi, hogy tudja, mi az idő, de amikor elmélyülve akarjuk feltárni mibenlétét és jelentőségét, azt kell minduntalan tapasztalnunk, hogy