Bővebb ismertető
Az ember birtoklásvágya szinte kiapadhatatlan. Az anyagi és egyéb javak megszerzésével ugyanis olyan érzésünk támad, mintha valaminek feltétlen urai lennénk. Van azonban egy értékes - sőt talán a legértékesebb - kincs, amit semmivel nem tudunk megvásárolni. Nem birtokolhatjuk tehát.
Ez a kincs az idő. Gyakran elhangzik a bölcs figyelmeztetés: az időt ajándékba kapjuk. Ha azonban jobban átgondoljuk az időhöz való viszonyulásunkat, azt is észrevehetjük, hogy az imént kimondott igazságot nem igazán érezzük, nem tudatosodott bennünk annak ténye, hogy az idő ajándék. Anselm Grün szerint ez azért történik így, mert nem érzékeljük, nem éljük meg tudatosan az időt.
Az átlagember szinte mindennap megtapasztalja, hogy az idő gyorsan elszalad. Rendszerint arra panaszkodik, hogy túl kevés ideje van, sőt azt sem tudja, mire pazarolta tulajdonképpen az óráit. A nagy bölcsek régóta arra figyelmeztetnek, hogy az időt csak úgy tudjuk igazán értékelni, ha egészen a pillanatban élünk, ha minden pillanatban osztatlanul magunknál vagyunk. Szép eszmény és bölcs tanács. De vajon mennyire vagyunk képesek ennek megvalósítására? Nem azon kapjuk-e rajta magunkat számtalanszor, hogy egy dolgot cselekszünk, miközben gondolataink egészen máshol barangolnak, más eseményeken vagy személyen jár az eszünk, más problémát próbálunk megoldani?
Nem könnyű a pillanat teljességében élni. A rohanás, a felgyorsult életritmus egyszerűen megakadályoz bennünket abban, hogy egész valónkkal jelen legyünk az adott pillanatban, így azután élvezni sem tudjuk a pillanatot, sőt az időt sem.
Az idő élvezéséhez szükségünk van a lelassulásra. Aki megtanul egészen jelen lenni és élni az adott pillanatban, az egy szemrebbenésnyire kilép az idő körforgásából. Valami módon megérinti a megálló időt (voltaképpen az örök boldogság is az időn kívüli létezés). Ez a megtapasztalás boldogsággal tölt el bennünket. Elsősorban a létezés boldogságával.
Szociológus, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó.
Egyetemi diplomáját az ELTE Bölcsészkarának filozófia és történelem szakán szerezte 1971-ben. Doktori disszertációját 1973-ban védte meg ugyanott, szociológiából. 2001-ben az ELTÉ-n habilitált, 2006-tól az MTA doktora, 2008-tól egyetemi tanár a Közép-európai Egyetemen CEU). Az egyetem után könyvkiadó szerkesztőként dolgozott, és az ELTE filozófia szakán volt óraadó. 1977-től 1990-ig ellenzéki tevékenység és illegális publikációk miatt foglalkoztatási tilalom alatt állt, ezekben az években alkalmi munkákból élt. 1980 és 1984 között németországi, franciaországi, amerikai és holland egyetemeken illetve kutatóintézetekben dolgozott meghívott kutatóként. 1990-től 2002-ig az ELTE Szociológiai Intézetében tanított, majd az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézetében lett tudományos főmunkatárs. 1997-től tanít a Közép-európai Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok programjában, és az egyetem Zsidó Tanulmányok programjának tudományos igazgatója. Fontosabb publikációi az utóbbi évekből: - Zsidók a mai Magyarországon. (Szerk.) Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2002. - NATO, Neutrality and National Identity: the case of Austria and Hungary. (Ed. with R. Wodak) Böhlau Verlag, Wien – Köln – Weimar, 2003. - New Jewish Identities. (Ed. with Zvi Gitelman, Barry Kosmin) Central European University Press, Budapest, New York, 2003. - Jews and Jewry in contemporary Hungary: results of a sociological survey Institute for Jewish Policy Research, London 2004. - A kéznél lévő Idegen. Antiszemita előítéletek a rendszerváltozás utáni Magyarországon. POLGART Kiadó, Budapest 2005. - A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. - A Kádár-rendszer és a zsidók, Corvina Kiadó, Budapest, 2019.