Képes Kálvin Kalendárium 2023 [antikvár]

Bibliamagyarázat a Fii 4,12-13-hoz „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakás-ba és éhezésbe, bővölkődésbe és nélkülözésbe egyaránt" (Fii 4,12). A börtönben az embernek van ideje gondolkodni az élet alapvető kérdéseiről, és arról, hogy ő maga hogyan viszonyul ezekhez. A börtönben az ember megnyílik az önismeret és az Istenre hagyatkozás lehetősége előtt. A börtönmisszió ezért is az evangélium hirdetésének minősített helye és alkalma, mert ott szinte mindig „jó földbe" hullik az elvetett mag. Nem mintha Pál apostol az önismeret vagy épp az istenismeret útján kezdő lett volna, amikor bebörtönözték, de a raboskodás biztosan segített neki is abban, hogy számot vessen, mi az igazán fontos az életében. A Fi-lippi levél témája talán ezért is lett - szinte paradox módon - az öröm és az Isten iránti hála, mint az egyetlen igazán fontos és értékes emberi válasz a gondviselő Istennek. Pálnak vélhetően rengeteg dolgot nélkülöznie kellett a börtönben: az antik világ börtönei a maiakhoz képest még embertelenebbek voltak, és a rabok legnagyobb gondja nem a bezártság vagy a túlzsúfoltság volt, hanem a legelemibb létfeltételek hiánya. Amikor azonban Epafroditosz meghozta az apostolnak a filippi gyülekezet ajándékát, s benne mindazt a sok jót, amelyre addig fogságában reménye sem volt, az öröm, ami az apostolt eltölti, egyszeriben eszébe juttatja azt is, hogy Krisztusról való tanúskodá- sához nem is kellenek ezek a földi javak. Örül nekik, persze, de valójában éppen úgy, vagy még jobban, hitelesebben tud Krisztusról beszélni akkor, ha szűkölködik (vagyis, ahogy a görög szöveg erre utal, a szegénysége általi megalázott állapotában van), mint ha minden jóval el van látva. „Be vagyok avatva mindenbe" - írja, és ezzel a keresztyén élet titkára utal, amelyet csak az ismerhet meg, aki Krisztusban van, és akiben Krisztus él, vagyis már átment a keresztség „beavatásán". Az igazi keresztyén embert nem rettenti a nélkülözés, és nem szédíti meg a bővölködés sem. Az antik sztoikus filozófusok, mint Seneca, a szélsőségektől való tartózkodást ajánlották, és a megelégedést minden körülmények között, mégpedig a sztoikus bölcsben rejlő hamisíthatatlan belső morális iránytű miatt. A filozófus így ír erről a maga „boldogmondásában": „Boldog az az ember, aki helyesen ítél, aki jókedvű és megelégedett minden körülmények közepette" {A boldog életről 7.6.2). Pál apostol is hasonló eredményre jut, de egészen más alapokon állva. Szerinte a keresztyén ember azért nem esik kétségbe a „hét szűk esztendőtől", és azért nem esik hasra a hét bő esztendő igézetétől, mert így is, úgy is Krisztus erejéből él. „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem" (Fii 4,13). Ezt az igét nagyon sok hívő ember idézi mint élete és hite vezérfonalát, és ez jól is van így De vigyáznunk kell, mert a kon- 38