Bővebb ismertető
Kedves Olvasóink!
Minden rendben lesz.
Ezzel biztattuk egymást a karanténban.
Március idusa megforgatta az egész világunkat. Az összeomlás közelgő réme elől a négy fal közé szorultunk - már akinek van olyan -fölhagytunk a jövés-menéssel, a boltba járással, az utcán trécseléssel, az iskolai csengőfrásszal, a kocsmázással, a piacolással, a koncerteken csápolással. Nem tartottunk köztéri nemzeti ünnepet, s elborzadva néztük az olasz, a spanyol híreket az áldozatokról, szörnyülködtünk a fertőzöttek számán. A Föld visszafelé kezdett forogni. Az életünket féltettük. A puszta, fizikai létünket.
Átértékeltünk sok mindent. Kiderült, hogy az ölelés, a kézfogás, a puszi, a közös ebéd, a családi, baráti együttlét a legfontosabb a világon. Jó az, ha a kitisztult levegőben az indiaiak saját szemükkel is megpillanthatják saját hegyüket, a Himaláját. Kiderült, hogy a csokitortát - akinek futja ilyesmire - alapos kézmosás után bátran meg lehet enni.
Ilyen járványban átértékeljük a dolgokat. Mit akarunk megmenteni? És mi módon?
Rettegve üljünk a barlangban, s számoljuk, hogy a Covid jön-e előbb, vagy az ebola, egy üstökös, vagy egy kedves diktátor bombácskája? Meséljük el a szoba-konyha tucatnyi lakójának, hogy az utcavégi közös kútról hazacipelt, a hónapok óta hideg kályhán melegíthetetlen vízzel kéne naponta többször kezet mosniuk? Az operáló orvosoknak nem jut maszk. Sokaknak nem futja szappanra. Hiánycikk a fertőtlenítő. Menjünk? Maradjunk?
Csak éljük túl! Szót fogadunk, tapsolunk az orvosobiak, nővéreknek, s aztán minden rendben lesz megint. Majd lefogyunk, majd beszedjük a bogyókat, majd eszünk zöldséget is, majd bringázni fogunk, tornázunk, úszunk, itthon hagyjuk az autót - akinek van olyan - s óvjuk a levegőt, a természetet, a Földet.
Ha már eddig elmulasztottuk. Majd most. Esküszünk, esküszünk! Fölvesszük a maszkot, s úgy nem megyünk sehová. Ezerszer mosunk kezet, pedig ki sem tettük otthonról a lábunkat. Fertőtlenítünk, lázat mérünk, félünk. Bánjuk már, amit bánni lehet.
De telt-múlt az idő. Nagyon sokan lettek betegek, sokan meghaltak. Aztán lassan kimerészkedtünk megint az utcára, megint fölültünk a villamosra, megint oviba vittük a gyereket.
Kinyitott a játszótér, a mozi, az uszoda, a bár.
Megint embernek érezhettük magunkat. Olyannak, aki találkozik más emberekkel, élőben, nem csak a fészbukon, aztán már együtt ebédeltünk a teraszon, s nyárra már nyaralást terveztünk. Mint a békeidőkben! Ha máshová nem is, legalább a Balatonra lemegyünk. Vagy a szigetre. A folyópartra.
Ha van még sziget, folyó, tábor a gyereknek, erdő, mező, búzavirág. Kék ég, bodor felhő.
S lassan előmerészkedve a karanténból, visszatértünk a békéhez.
Megint sorban állunk segélyért, megint alamizsnát lökünk a kapualjban alvóknak, veszekszünk a tömött sorokban, buszra szállunk, kidobjuk az ebéd maradékát.
Már megint nem mostuk meg a kezünket.
Lapoztunk.
Minden rendben lett.
Minden rendben lett?
Jakubovits Anna