Kötő-jelek 2004 [antikvár]

Pierre Bourdieu, amikor közreadta a Collége de France-ban tartott utolsó tudományszociológiai előadássorozata szövegét, a bevezetőben a következőket írta: "Nagyon meggyengült az az autonómia, amelyet a tudomány fokozatosan kivívott a vallási, politikai, sőt gazdasági hatalmakkal és a függetlensége minimális feltételeit - legalábbis részben - biztosító állami bürokráciákkal szemben" (Bourdeiu 2001:5). Utalt egyrészt a tudományos kutatás intézményeit sújtó gazdasági nyomásra, másrészt azokra a csábításokra, amelyek a média világából származnak. Veszedelmesnek tartotta - korábbi állásfoglalásaival összhangban - a különféle posztmodern divatok szerepét is a tudományos tudás leértékelődésében. úgy vélte, hogy az egyetemi műhelyekben folytatott alapkutatások és az alkalmazott kutatások közötti különbség vészesen csökken, ez pedig ugyancsak az autonóm gondolkodást fenyegeti (Bourdieu 2001:5-6). Bourdieu tudományfelfogásának számos eleme kritizálható, és ebben a kötetben is találhat az olvasó olyan tanulmányt, amely tudományszemléletében - anélkül, hogy utalna erre - nagyon eltér a Bourdieu-étől. A tudományos kutatás helyzetté illető diagnózisa azonban alapvonalaiban helytállónak látszik. Valóban úgy látszik, hogy azokat az intézményeket, amelyek az utóbbi két évszázad tudományos teljesítményeinek bázisai voltak, folyamatos nyomás fenyegeti a Bourdieu által jelzett irányokból. Természetesen nem a jó és a gonosz mitikus harcáról van szó. A tudomány változásai - és nemcsak a figyelem középpontjában álló 'kemény tudományokban' maguk is aláásták a 19. századtól örökölt struktúrákat. Ezeknek a változásoknak Bourdieu talán a szükségesnél kisebb figyelmet szentelt. Igaza van azonban abban, hogy a tudomány intézményrendszerében és környezetében végbemenő eltolódások hatalmi kérdések is, nem pusztán a tudományos kutatás logikájának és módszereinek a módosulásai.