Mégis szép az élet [antikvár]

Részlet a kötet 27. oldaláról Csavargóféle Irta: Kóbor Tamás Nagyon furcsa alak volt, de én az ő szemében talán még furcsább. Egy zugligeti utszéli kocsmában ültem, éppen a lámpa alatt, ahol a legtöbb lámpapilla hullhat a sörömbe és farkasszemet néztem vele. Mögöttem hárm cigány cincogta és talán két szerelmespár hallgatta, az uton, asztalom mellett el-elsuhant valaki, de amint meglátott, cöveket vert lábbal megállt és nézett. Nézte a rántottcsirkét a tálon, a rántottcsirkét a tányéromon, a rántottcsirkét villám hegyén és tekintete mohón követte az utat a villahegyről a szájamig. Ilyenkor befelé lélegzett és kifelé sóhjatott és ráismertem rég elfelejtett ismerősomre, a kétnapos éhségre. Teremtő Istenem és én kinzom ezt az embert az evésemmel és van lelkem enni, mikor valaki szinte éhen hal előttem? A zsebembe nyultam, majd megakartam hivni vacsoráljon velem. Vagy mégis - adjam neki a vacsora árát, amelyen ő esetleg két napig is eléldegélhet? Mig haboztam, szemébe néztem, talán onnan kapom a kellő sugallatot. S meg is kaptam. Nem adok neki semmit.