Muzsa Évkönyv 1942. [antikvár]

Részlet:A magyar dalköltészetrőI A magvar költészetről számtalan kötetet írtak már, fejtegették a különböző izmus-ok hatását, melyek halálos csapást mértek nemzeti gondolkozásunkra, de kevesen vették észre a szöveges zenében történő hanyatlást, s ha észre is vették, kevesen emelték fel szavukat ez ellen, s ha néha egy-egy bátortalan, elkésett hang hallatszott is, az is beleveszett az itt uralkodó nemzetközi hangzavarba, mely lassan megöli az igazi magyar költészet utáni vágyakozást. A foxok, cariókák világának lázas légköréből feleszmélve okulásra késztet a múlt. Nagy népek csodálatos hősiességgel, önerejükre támaszkodva küzdenek le óriási akadályokat, melyek nemzeti létük, fejlődésük útjában áll. A történelem időóráján vészes gyorsasággal rohan a mutató. Minden órában érezzük, hogy olyan történelmi időket élünk, amikor nekünk magyaroknak is éberségre van szükségünk, lábhoz tett fegyverrel figyelni és ha kell, küzdeni és harcolni, mert e nélkül nem remélhetünk szebb magyar jövőt. A jövő biztosításához azonban elsősorban ifjúság kell, olyan ifjúság, mely helyes erkölcsi nevelés és értékes érzelmek fejlesztése közben nőtt fel. Az érzelmek fejlesztésének pedig egyik leghatásosabb eszköze a zene, a dal. Valamikor kevés szó esett a magyar nótáról, a szép magyar dalról, inkább dalolták; ma... beszélni is kell róla! Tagadhatatlan, hogy a világháború utáni években a jazz-zene terjesztői fényes győzelmet arattak a magyar nóta szerény, csendes tábora felett. Hogy ez a győzelem milyen káros hatású reánk nézve és mennyire szégyenletes, azt az utóbbi időben többször tapasztaltam.