Néprajzi értesítő LI. [antikvár]

NÉPRAJZI ÉRTESÍTŐLLímA tudomány forrásai-e a múzeumok néprajzi gyűjteményei?*Ha valaki történetesen a századforduló táján előrukkolt volna ezzel a kérdéssel, a szakkörök magától érthetődően igennel válaszoltak volna. Az sincs kizárva, hogy a muzeológusok, magyarázatot keresvén a történtekre, a kívülálló okve-tetlenkedéséről beszélhettek volna.Ez természetes. A néprajzi muzeológia hőskorában még indokolatlan és valljuk be illetlen kételkedni abban, ami magától érthetődő. Manapság ez másként van.Az utóbbi évek során az európai néprajz művelői közül egyre többen tették szóvá, hogy a múzeumi gyűjtemények összefüggésükben áttekinthetetlenek és ilymódon aligha alkalmasak egészükben véve arra, hogy értékelésük nyomán megvonják a népi-nemzeti kultúrák mérlegét. Többen felhívással is fordultak a szaktestületekhez: gyorsítsák meg a számbavételt, ha lehet nemzetközileg koordinált szempontok szerint. Az összefogás türelmetlen sürgetése mögött ott bujkált a kétely, a ki nem mondott kérdés: mennyiben tekinthetők a múzeumok néprajzi gyűjteményei a tudomány forrásának?Nem valószínű, hogy a szkepticizmus lett volna úrrá kollégáinkon. Századunk második felében valamennyi országban számot kellett vetniök az etnográfusoknak azzal, hogy a nemzeti gyűjtemények több tudományos generáció meglehetősen eltérő szempontjai szerint gyarapodtak, már amikor erre egyáltalában sor kerülhetett. A kívánt mértékben talán soha. Szervezeti adottságok és az anyagiak szolgálnak elégséges, néha kimerítő magyarázattal. Többen megkísérelték egy-egy gyűjteménycsoport szisztematikus fejlesztését és nem is csekély sikerrel, ám ennek ellenére nagyon valószínű: nem vezetnek félre azok a becslések, amelyek szerint a múzeumokban őrzött néprajzi gyűjtemények csak ritkán szolgáltatják az anyagi kultúra fejlődésének tipikus példáit, az anyagi javak előállításának és a fogyasztásnak hagyományos tárgyi kellékei társadalmi szóródását illetően pedig - néhány újabban bekerült kollekciótól eltekintve úgyszólván semmiféle tudományos igényű konzekvencia levonására nem kínálnak alkalmat.A legkézenfekvőbb volna most az itt vázolt helyzet miatt elődeinket tenni felelőssé, a néprajzi múzeumok gyűjteményeinek fogyatékossága miatt kizárólag őket, meggondolásaikat, tudományszervezeti feltételeiket kritizálni. Mégis meggondolandó, hogy nem csupán a gyűjteményt gyarapító tudományos előfutáraink, de maguk a gyűjtési lehetőségek is egészen mások voltak, mint napjainkban, vagy azokban az években, amikor éppen hogy felmerült magának a gyűjtésnek az igénye. A néprajzi*Elöadásként elhangzott a szerzőnek a Néprajzi Miizeum (Budapest) főigazgatójává tortént beiktatása alkalmával 1969. május 5.-én (A szerk.)