Néprajzi értesítő LXXXIX/2007 [antikvár]

SÁRKÁNY MIHÁLYHoffmann Tamás, a néprajzkutatóHetvenhat éves korában elhunyt Hoffmann Tamás', az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tárgyi Néprajz Tanszékének több mint négy évtizeden át oktatója, néprajztudósok több nemzedékének nevelője, a Néprajzi Múzeumnak 1969 ás 1992 között főigazgatója, a kivételes formátumú társadalomtudós, akinek munkássága, elképzelései messze túlnyúltak egy diszciplína keretein.' Ne feledjük azonban, bármily messze lát is el valaki, szükséges egy nézőpont, ahonnan szemléli a világot. Ezt a pontot Hoffmann Tamásnak tanult mestersége, a néprajz kínálta, mégpedig kettős értelemben. Egyrészt anyagában, amelyet alaposan ismert, gyarapodását széles körben nyomon követte, és ebből az anyagból kiindulva tett kísérletet nagy ívű történeti folyamatok megragadására és értelmezésére - felhasználva természetesen sok más tudomány eredményeit is. Másrészt kihívásként volt meghatározó számára a néprajztudomány, amelynek különféle felfogásaival, művelési módjaival vitában alakította ki a maga kérdésfeltevéseit, szemléletét és módszertanát.A mesterséget Tálasi István irányításával tanulta ki, akinek az a törekvése, hogy az anyagi kultúra jelenségeinek alakulását a munkafolyamatokból, illetve a használati módokból kiindulva, a gazdasági és társadalmi környezettel összefüggésben magyarázza meg, olyan útmutatást jelentett, amelyet azután ő mesterénél is harcosabban képviselt. Szüntelenül hadakozott azokkal, akik beérték a nehezen megragadható, időtlenként kezelt kulturáhs áramlatokra való hivatkozással, s még inkább azokkal, akik az etnikai keretek felmutatására hagyatkoztak. Továbblépett abban is, hogy az anyagi kultúra jelenségeit, kihatását erőteljesebben összekapcsolta az üzemformák és a társadalmi rétegződés alaposabb elemzésével.A Tálasi-iskolában csiszolódás azonban nem csupán az elme élesítését jelentette. Feladat volt ott az alapos anyagfeltárás is, úgy a történeti források megismerése, mint a terepbejárás. Hoffmann Tamás kiteljesedett munkásságának ismeretében már kevés szó esik arról, hogy milyen alapos terepmunkát végzett munkálkodásának első éveiben. Istenmezeje földművelésének jellegzetességeit bemutató, 1956-ban megjelent tanulmányából generációk sora tanulta meg, hogy az egyes munkák technikai részleteinek leírásán túlmenően milyen fontos a munkák hatékonyságának összevetése (Hoffmann 1956]. Majd nagymonográfiája, A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában épült döntően azokra az adatokra, amelyeket az ország egész területét bejárva gyűjtött össze, és vetett egybe korábbi forrásokkal, s ezen a forrásbázison demonstrálta, hogy a naturálgazdálkodásból kinőtt külterjes mezőgazdaság koriátai " miként magasodtak [ ] az agrártársadalom továbbfejlődésének korlátaivá" a Kárpát-medencében, melyeket azután majd a kapitalista gazdaság érdekrendszere dönt le (Hoffmann 1963. 348). Vagyis ez a monográfia sem csupán egy munkafolyamat formai jegyeinek, a hozzá kötődő társadalmi pozícióknak és életformáknak a bemutatása voh, hanem mindezek elhelyezése-értelmezése a gazdasági-társadalmi fejlődés menetében.A tereptapasztalatok mellett Hoffmann Tamás alapos ismereteket szerzett a néprajzi jelenségekről egy másik forrásból, a múzeumi tárgyak révén. Huszonhárom éves főigazgatói ténykedése során kiállításokat rendezve és bejárva Európa jelentős gyűjteményeit kivételes jártasságra tett szert a tárgyak világában, amelyekben a tudomány fontos forrását látta, amennyiben azokat életformák lenyomataiként szemléljük. Életformák lenyomataiként, melyeket a lét termelésének módjai szabnak meg (Hoffmann 1969).Miért tartom fontosnak e tények felsorolását? Elsősorban azért, mert Hoffmann Tamásnak minden írását áthatja az elméleti igényesség, az intellektuális bátorság, amellyel szaktudományunk és általában a társadalomtudományi vizsgálódás korlátait feszegeti. Hogy egy mondatára parafrázist fogalmazzak meg, nála a gondol-1Előadásként elhangzott a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2008. május 29-én, a Hoffmann Tamás emlékére rendezett találkozón.2Hoffmann Tamás munkásságának agrártörténeti vonatkozásait Orosz István, muzeológusi tevékenységét Bodó Sándor, oktatói munkásságát Paládi-Kovács Attila és Voigt Vilmos, társadalompolitikai jelentőségét Romány Pál méltatta ugyanazon az ülésen.