Pedagógus napló 2005-2006 [antikvár]

Tisztelt Nevelők! Kedves Pedagógusok! Sajnálatos tény, hogy napjainkban egyre több híradást hallunk a magyarországi közutakon bekövetkezett tragikus kimenetelű közlekedési balesetekről. A mindennapok ijesztő baleseti krónikáit látva és olvasva a közvélemény sokkal tragikusabban ítéli meg a magyarországi közlekedésbiztonsági helyzetet, mint azok a közlekedéssel foglalkozó szakemberek, akik folyamatában értékelik a változás stádiumait Az állampolgárok többsége azt vallja, hogy szélmalomharcról van szó, és meggyőződése, hogy a kedvezőtlen folyamatok megállíthatatlanok. Ezért úgy vélem, mint az élet minden területén, a közlekedés helyzetének megítélésénél is elengedhetetlenül fontos a tényeken alapuló reális képalkotás. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság mint első számú felelős, karöltve a minisztériumok, társadalmi szervek, kutatóintézetek kiváló szakembereivel, folyamatosan keresi e negatív tendencia okait és a megelőzés lehetőségeit. A folyamatos útkeresésnek tudható be, hogy mára már jelentős eredményeket könyvelhetünk el. Hazánk baleseti statisztikájának „mélypontja" másfél évtizeddel ezelőtt az 1990es évben volt, amikor is útjainkon közel negyvenezer honfitársunk sérült meg könnyebben vagy súlyosabban közlekedési baleset következtében, sokakat közülük pedig végleg elveszítettünk A század utolsó évtizedében valamelyest javult ez a kép, de sajnos az ezredfordulót követően ismételt hanyatlás mutatkozott, de mindenképpen pozitívumként értékelhető, hogy 11990-hez képest - 2000-ben tízezerrel kevesebb baleset történt. A társadalmi változásokkal, az emberek életszínvonalának javulásával is magyarázható, hogy az ország gépjárműállománya az elmúlt tizenöt évben folyamatosan nőtt, az akkori közel két és fél millió helyett ma már egymillióval több gépkocsi közlekedik az utakon. Az egy évtized alatt bekövetkezett balesetiszám-csökkenés tehát megcáfolja azt a hamis állítást, mely szerint minél több a gépjármű, annál több a baleset. Mindezeket az eredményeket figyelembe véve mégis sajnálatos tény marad, hogy a halálos balesetek tekintetében még mindig az európai ranglista „élén" állunk. A baleseti statisztikák arra utalnak, hogy a balesetek többsége a gyorshajtásból, a szabálytalan előzésből vagy a kanyarodásból, az elsőbbség meg nem adásából, az irányváltoztatási szabályok megsértéséből -, tehát emberi mulasztás miatt következik be. Nem valami sorcsapásról kell tehát beszélnünk, hanem az EMBERI TÉNYEZŐRŐL, arról, hogy honfitársaink közül sokan vannak, akik nem tartják be a közlekedési szabályokat, akikből hiányzik az együttműködési készség, akik türelmetlenek, idegesek és - valljuk be - sokszor fáradtak is. Szem előtt tartva az emberi élet és egészség elvitathatatlan elsőbbségét, jelentős a balesetek következtében évente bekövetkezett anyagi kár is, pedig a kutatóintézetek becslése szerint az évi több mint háromszázmilliárd forintot a közlekedésbiztonság fejlesztésére is lehetne fordítani. Aki már tanúja volt szerencsétlenségnek, vagy csak olvasott róla, az is elborzongva, a gyors felejtés enyhítő vágyával éli meg a szörnyű tragédiákat. Akihez „kegyes" volt a sors, az felfogja, de nem képes az igazi valójában átérezni azoknak a fájdalmát, akik családtagjaikat, hozzátartozójukat, férjet, feleséget, szülőt és ami talán a legelviselhetetlenebb, gyermeket veszítettek el. Ezek az emberek soha többé az életükben nem tudják, nem lesznek képesek feldolgozni az „értelmetlen" halál okozta megrázkódtatást. Fájdalmuk az idővel enyhülhet, de lelki sebeik soha nem gyógyulhatnak be teljesen.