Református Évkönyv 1983 [antikvár]

Évkönyvünk, bibliaolvasó naptárunk 1983. évi kötetében is szeretettel köszöntjük a gyülekezetek tagjait, híveinket, olvasóinkat. Az idén is szíves figyelmükbe ajánljuk Évkönyvünk írásait. Sajnáljuk, hogy munkatársaink között, valamint szerkesztő bizottságunkban, fiatalabb szolgatársaink rétege, csupán két küldöttel képviseltette magát. Ennek következményeként az eszmei lendület és előrelépésünk nem valósulhatott meg a kellő és kívánatos mértékben. Évkönyvünk a Lelkészegyesület tájékoztató szolgálatán kívül, az évi bibliaolvasó naptárrészt különösképpen ajánljuk napi használatra. Áldásos lesz. A többi írásainkkal sem a szórakoztatás a célunk, inkább az ismeretterjesztés; főleg a hit titkai ismeretének felvillantása; de szeretnénk olvasóinkat arra rávezetni, hogy gondolkodjanak a megjelentett írások mondanivalóján, akár igehirdetés, akár vers, vagy próza, vagy teológiai dolgozat legyen az. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hit dolgaira vonatkozó igazságok megnyilvánulásai is, itt a betű, az írás közvetítő közegében tárulnak elénk s nem érvényesülhetnek a maguk lényegi tisztasága teljességében. Ismereteink nemcsak rész szerint valók, hanem még azt is csak rész szerint vagyunk képesek kifejezni. E gyarlóságunk tudatában, készségesen elismerjük, hogy évkönyvünk írásai, cikkei, dolgozatai inkább csak jelzések, utalások a teljességre, amely a szavak, a sorok mögött rejtőzik. Ezért arra is kérjük olvasóinkat, hogy ne csak külső, hanem belső látással olvassák az egyes írásokat, mert így a sorok mögöttit is könnyen felfedezhetik. Újságunk, a Református Élet és Évkönyvünk megindításánál egyik társunk azt a véleményét fejezte ki, hogy a mi népünk nem olvas. Ha meg is veszik kiadványainkat — mondta —, nem olvassák el. Nem fogadtuk el véleményét. Népünk is rácáfolt, hiszen már közeledünk a megjelentetés második évtizedének végéhez. Tudomásunk van pl. arról, hogy egy házaspár felváltva, estétől hajnalig, együltő helyükben megelégedéssel olvasták el évkönyvünket. Meggyőződésünk, hogy gyülekezeteink tagjai, egyházi tekintetben sem akarnak kiskorúak maradni és nem akarják, hogy valaki is kiskorúaknak tartsa és tekintse őket. Ezért lelkészegyesületi és egyházi kiadványainkat figyelmesen olvassák. Hiszen az olvasással önmagunkat műveljük; az olvasottak feletti gondolkodásunk nyomában pedig, felelősségünk ébred fel és növekedik is. A felelősség vállalása pedig, biztos jele a nagykorúságnak. A felelősség el-