Romániai Magyar Évkönyv 2002. [antikvár]

Az intézményesülés útján Elérkeztünk harmadik Évkönywx'sMg. Sikerült, bár nem volt könnyű - anyagilag sem, szakmailag sem. Azt hittük, mi szerkesztők, ezt könnyebb lesz el(ő)kés2Íteni. Kérdezhetjük az első Forrás-nemzedék immár irodalomtörténetivé vált kérdésével, hogy: marad a láz? AHgha véletlen, hogy felötlik bennem e kérdés, hiszen rímel az engem foglalkoztatóra: meddig legyen velejárója egy kezdeményezésnek a lelkesedés? Mikor intézményesül olyannyira, hogy egy szakmai-értelmiségi közösség nemcsak md létezéséről, de számol vele. A kérdésnek nemcsak indoka, oka is van. A terjesztés azt mutatja: az első kötet iránt nagyobb volt az érdeklődés. Mi lehet ennek az oka? Nem szerkesztő, az első Évkönyv kritikus szemű szemlézője állítja, a második jobb, tartalmasabb az elsőnél. Az első érdekes(ebb) volt, újdonságként. Egyetlen év alatt annyit romlott - volna - anyagi helyzetünk, hogy kevesebb jut könyvre? Mert azt bizton állítjuk: a másodikat jobban, körültekintőbben terjesztettük. Tudom-tudjuk: minden vállalkozás a kezdeti „helykeresés" után valamilyen mederbe terelődik, miként az olvasóban kialakul róla egy általános kép, akként a szerzői gárda is stmk-mrálódik. Van, aki számol az Évkönypvtl, bejelentkezik, ajánlja-igényli a benne való szereplést. És van olyan kolléga-munkatárs is, aki nem „látja" a kötet egészét, nem méri fel erejét, és nem iUetve nem jól teljesíti a vállalt feladatot. Erre is volt több példa. A szerkesztők annak mindenképpen örülnek, hogy koncepcionáhsan egyértelműbb, világosabb a kép. Sikerült úgy fordulni irodalom, sajtó, művészetek felé, hogy a tavaly már jelzett közpoKtikai közelítés jegyében egy-egy létszféra általános mozgásáról hozzunk-kapjunk képet. Nem állítjuk, hogy minden egyes dolgozat szerzője a legteljesebb mértékben teljesítette szerkesztői elvárásainkat. De azt igenis valljuk, hogy a szerzők egyre jobban „érzik" az Ev-könjv&t és ha lassan is, de mégis intézményesülünk. A harmadik kötet összeállításának is voltak külön dilemmái. Az első kérdésünk arra vonatkozik, miként lehetne a természetrndományokat, általában a mdományok helyzetét megjeleníteni a többi terület mellett. A tavalyi kolozsvári szakmai-koncepcionáKs megbeszélésünkön külön foglalkoztunk a kérdéssel, de aligha várható el, hogy a szépírás mesterségét nem gyakorló - mondjuk - matematikus könnyed mondatokkal és mdománypolitikailag be-ágyazottan legyen képes bemutatni szakterülete helyzetét, a legutóbbi idők mozgásait. Nem találtuk meg a téma kezelésének a módját - továbbra is keressük. Persze, a jövőre nézve fogódzókat is kaptunk. A Sapientia — Kutatási Programok Intézete által 2002. június l-jén szervezett. Tudomány és önismeret Erdélyben (1990—2001) című kolozsvári konferencia előadásai, az azokat kötetbe foglaló mű korszakos jelentőségű esemény volt az erdélyi mdománytörténet és -politika művelői számára. A konferencia tanulságai és eredményei nyomán megfontolandónak tartjuk, hogy elkövetkezendő köteteinkben nem kellene-e Tudománypolitikai műhely cím alatt egy újabb fejezetet nyitnunk, teret biztosítva azoknak a kisebb léptékű kutatástervezési tanulmányoknak, vitáknak, amelyeket ez a konferencia (is) elindított.